Nem tetszik nekik
Felháborodás Németországban a tervezett Lufthansa-sztrájk miatt
Elháríthatatlannak tűnik a német légiközlekedés, illetve a Lufthansa légitársaság történetében mindeddig a legnagyobbnak számító sztrájk, amely a tervek szerint hétfőn hajnalban veszi kezdetét. A tervezett munkabeszüntetés általános tiltakozást, illetve helytelenítést váltott ki.
2010.02.21 12:38MTIA sztrájkot a légitársaság pilótáit tömörítő Cockpit szakszervezet jelentette be, miután mostanáig eredménytelenek voltak az anyavállalattal a bérek 6,4 százalékos emeléséről, továbbá a munkahelyek garantálásáról még az elmúlt évben kezdett tárgyalások.
A négy napra előirányzott munkabeszüntetés a Lufthansa leánycégét, a Germanwingset, továbbá a Lufthansa Cargót érinti, értesülések szerint abban több mint 4 ezer pilóta vesz részt. A német kormány és különböző gazdasági szervezetek, mindenekelőtt a Német Iparszövetség (BDI), valamint a Munkaadók Szövetsége még vasárnap is tárgyalásos megegyezést sürgetett, és a sztrájk lefújása mellett foglalt állást. Peter Ramsauer közlekedési miniszter mind a légitársaságot, mind a szakszervezetet újabb tárgyalásokra szólította fel, míg a Munkaadók Szövetségének elnöke, Dieter Hundt ugyancsak a tárgyaló asztalhoz való visszatérést sürgette.
Hundt úgy vélte, hogy a szakszervezet követeléseinek egy része megengedhetetlenül korlátozná a vállalati szabadságot. A Német Iparszövetség pedig arra figyelmeztetett, hogy a tervezett sztrájk rendkívüli károkat okozna a gazdaságnak. A sajtó ugyancsak szinte egyhangúan a sztrájk ellen foglalt állást. Amennyiben vasárnap éjfélig nem jön létre megegyezés, a négy nap alatt előreláthatólag több mint 3200 bel-, illetve külföldi járat esik ki.
Ehhez hasonló méretű sztrájk még nem volt a naponta mintegy 150 ezer utast szállító légitársaság történetében. Vasárnap még mind a két fél ragaszkodott eddigi tárgyalási álláspontjához. A légitársaság vezetése közölte, hogy hajlandó engedményekre a munkahelyek meghatározott időre szóló garantálásában, követeli ugyanakkor, hogy a Cockpit álljon el egyik legfőbb követelésétől, nevezetesen attól, hogy különösen a külföldi járatok bonyolítását a vállalat ne adja át a rosszabbul fizetett leányvállalatoknak. Ezt azonban a légitársaság vezetése utasította el. A Lufthansa, illetve a sztrájkban érintett Germanwings ugyanakkor már előzetesen egyfajta szükségtervet dolgozott ki. A Lufthansa esetében ez azt jelentené, hogy a napi 1800 járat helyett mintegy 1000-t próbálnának indítani, és a Germanwings is hasonló ígéreteket tett. A légitársaság közölte, hogy a már megvett repülőjegyeket az utasok vasúti közlekedésre válthatják át.
A német vasút bejelentette, hogy igyekszik sűríteni járatait, míg az autók bérlését kínáló cégek is rendkívüli kereslettel számolnak. A Lufthansa légitársaság vetélytársai - köztük a Ryanair és az Air Berlin - pedig máris jelezték, hogy készek a Lufthansa-utasok fogadására. A Lufthansa pilótáinak fizetése évi 62 ezer euró körül van, egy kapitányi állás ugyanakkor legkevesebb évi 110 ezer eurót jelent. Emellé még több szociális juttatás is jár. Mindez kimagasló fizetést jelent.
A sztrájk a tervek szerint hétfőn nulla órakor kezdődik. A négy napra tervezett munkabeszüntetés legkevesebb 100 millió eurós veszteséget okozhatnak a légitársaságnak és ennek legkevesebb dupláját a gazdaságnak.
A németországi repülőtereken kaotikus viszonyok fenyegetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


