Pácban a Gome cég alapítója
Kína volt leggazdagabb embere bíróság előtt
Vesztegetés és illegális üzleti tevékenység miatt vádat emeltek Kína egykor volt leggazdagabb vállalkozója, a Gome cég alapítója, Huang Kuang-jü (Huang Guangyu) ellen - adta hírül a kínai média hétfőn.
2010.02.15 15:47MTIA háztartási gépek, berendezések forgalmazására alapított óráscég, a Gome alapítója ellen vesztegetés, bennfentes kereskedelem és törvénytelen üzleti magatartás a vád.
A negyvenesztendős Huang 14 hónapja volt előzetes letartóztatásban, és ügyét egy fővárosi bíróság tárgyalja. Az eddigi hírekből arra lehet következtetni, hogy egyebek mellett két kínai vállalat kereskedelmi tevékenységének törvénytelen befolyásolásával gyanúsítják. Huangot egykor "árgyilkosnak" is hívták, amiért elektronikai termékeket kínáló hálózatát alacsony áraival rövid idő alatt népszerűvé tette.
A Hurun Report legutoljára 2008-ban mutatta ki a leggazdagabb kínaiként, de 2004-ben és 2005-ben is első helyen szerepelt az egyre növekvő számú kínai dollármilliárdosok között.
Vagyonát a 2008-as októberi becslések 6,3 milliárd dollárra tették, ugyanakkor a Hurun 2009-es listáján "Huang és családja" már a 17. helyre szorult vissza 3,4 milliárd dollár értékű becsült vagyonnal.
A csökkenésben nyilvánvaló szerepe volt az ellene folyó eljárásnak. Huangot 2008. november végén vették őrizetbe, majd ezt követően tavaly januárban lemondott a Gome igazgató elnökségéről. A 2004 óta Hongkongban bejegyzett cég papírjainak kereskedését a nyomozás kezdetekor felfüggesztették, majd júniusban újraindították. Ügyével összefüggésben, vesztegetés gyanúja miatt két vezető állású politikus is bukott, köztük a közbiztonsági minisztérium miniszter-helyettese. A középiskolából kimaradó Huang 16 évesen kezdte pályafutását egy pekingi elárusító bódéban, ahol olyan rádiókat és apró műszaki cikkeket árult, amelyeket egy szülőföldjéhez közeli Kuangtung (Guangdong) tartományi gyárból vásárolt. Az 1987-ben Pekingben alapított Gome csoport működteti ma is Kína legnagyobb műszaki áruházláncát, 200 városban több mint 1200 üzlettel.
Huangot a kínai média korábban mintavállalkozónak mutatta be, mint aki a semmiből indult és sikeresen kihasználta a több évtizedes kínai gazdasági reform nyújtotta lehetőségeket.
A Huang elleni vádemelés azt "üzeni" a hatalmas vagyonra szert tett kínai magánvállalkozóknak, hogy az igazságszolgáltatás számára nem csak a politikusok, hanem a leggazdagabb üzletemberek körei sem sérthetetlenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


