Száz fontnál kevesebből megjárható
Hatszor annyit ér 10 font a magyar vasúton, mint a briten
Hatszor többet ér tíz font a magyar vasúton, mint a briten - legalábbis az ennyiért megtehető távolság alapján.
2010.02.14 19:53MTIA The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - átfogó felmérése azt hozta ki, hogy a brit vasúti jegyárak a legmagasabbak Európában. A lap azt vizsgálta, hogy tíz fontért (valamivel több mint háromezer forintért) mennyit lehet utazni egyes országok vasúthálózatán.
Az összehasonlítás eredménye szerint ennyiért Londonból a brit főváros nyugati határában fekvő ősi királyi rezidenciáig, Windsorig lehet eljutni vonattal; ez 23,8 mérföld, vagyis nem egészen 39 kilométer. Németországban tíz fontnak megfelelő összegért már 57 kilométert, Franciaországban 100 kilométert, Olaszországban majdnem 150 kilométert, Portugáliában 172 kilométert lehet vonatozni. Kelet-Európa azonban még ennél is sokkal jobb jegyár-távolság arányt kínál. A The Sun felmérése szerint Bulgáriában egy tízfontos vonatjeggyel csaknem 630 kilométert lehet megtenni - ez a London és Skócia déli része közötti távolság. Csehországban 210, Magyarországon 227, Lengyelországban pedig 320 kilométer vonatozható tíz fontnak megfelelő összegért.
Az összehasonlítás kissé torzít, hiszen 10 font Kelet-Európában eleve is jóval többet ér, mint Nagy-Britanniában, összefüggésben azzal, hogy a brit bruttó átlagkereset utolsó adat szerint havonta több mint 670 ezer forintnak felel meg, míg például a magyar bruttó átlagkereset a tavalyi első tizenegy hónapban csak majdnem 198 ezer forint volt havonta, ezért az általános árszínvonal is eltérő. Ettől függetlenül Nagy-Britanniában méltán folyamatos botrányok tárgya az utóbbi három évtizedben teljesen privatizált vasúti szolgáltatás, amely rendkívül drága, viszont gyakran teljesen megbízhatatlan és az állandó zsúfoltság miatt igen kényelmetlen.
A sajtó nemrég hangos volt attól a hírtől, hogy felbukkant az első, ezer fontot meghaladó belföldi viteldíj a kínálatban; ennyiért lehet eljutni a délnyugat-angliai Cornwall grófságból az északi Skóciába, ha az utas nem foglalja le jó előre menetjegyét. A brit lapok annak idején nem mulasztották el kiemelni, hogy ennél olcsóbban körbe lehet repülni akár az egész világot, és ez az ezer fontért kínált út repülővel száz fontnál kevesebből megjárható.
A Daily Mirror néhány héttel ezelőtti beszámolója szerint a brit vasúthálózat fenntartásáért felelős vállalat, a Network Rail alkalmazottai sem utazhattak vonattal egy szakmai konferenciára, mert túl drága lett volna a vonatjegy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


