Nem szisszenthetnek csak úgy
Ukrajnában korlátozták a sörözést és dohányzást a közterületeken
A sör és egyéb alacsony alkoholtartalmú italok közterületen történő fogyasztását és árusítását, valamint a dohányzást korlátozó törvénymódosítás lépett hatályba csütörtökön Ukrajnában.
2010.02.12 08:15MTIA kijevi parlament által a napokban elfogadott, az alkohol, a sör és az alacsony alkoholtartalmú italok árusításának és fogyasztásának feltételeit szigorító jogszabály értelmében tilos a felsorolt italok fogyasztása az egészségügyi, oktatási és művelődési intézményekben, tömegközlekedési eszközökön és ezek megállóhelyein, az aluljárókban, zárt sportlétesítményekben (kivéve a műanyagpalackos söröket), felvonókban és telefonfülkékben, játszótereken, sportpályákon, valamint az államhatalmi szervek, önkormányzatok, állami intézmények épületeiben.
Tilos továbbá a sör és az alacsony alkoholtartalmú italok árusítása az egészségügyi és oktatási intézmények helyiségeiben és területén, zárt sportlétesítményekben (a műanyag palackozású söröket leszámítva), gyermekárukat forgalmazó üzletekben, kereskedelmi automatákból – adták hírül internetes ukrán hírportálok. A törvénymódosítás lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára az alkohol, a sör (a plasztikkiszerelésű kivételével) és az alacsony alkoholtartalmú italok eladásának betiltását vagy korlátozását saját területükön a tömegrendezvények idejére, s ugyanez vonatkozik a dohányzásra is.
A jogszabály dohányzási tilalmat mondott ki az egészségügyi és oktatási intézményekre, játszóterekre, sportpályákra, lakóépületek lépcsőházaira, aluljárókra, liftekre, telefonfülkékre, a hazai és nemzetközi járatok tömegközlekedési eszközeire. A vendéglátóhelyeken, éttermekben, állami és önkormányzati szervek, vállalatok, intézmények és szervezetek épületeiben, zárt sportlétesítményekben csak az arra kijelölt helyen lehet dohányozni.
A jövőben tilos 18 év alatti fiataloknak alkoholt, sört és alacsony alkoholtartalmú italokat, valamint dohányárut eladni. A szabályt megszegő kereskedők 6,8 ezer hrivnyára (kb. 170 ezer Ft) büntethetők, míg a speciális dohányzóhelyek kialakítását elmulasztó tulajdonosoknak vagy intézményfenntartóknak 3,4 ezer hrivnya bírsággal kell számolniuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


