"Nem alkudhat meg"
Berlusconi: elfogadhatatlan, hogy Iránnak atomfegyvere legyen
"A világ számára elfogadhatatlan, hogy Irán nukleáris fegyverrel rendelkezzék; a nemzetközi közösség nem alkudhat meg ebben a kérdésben" - jelentette ki Silvio Berlusconi szerdán az izraeli parlamentben elhangzott beszédében.
2010.02.03 14:12MTIAz olasz miniszterelnök szerint "nem lehet elfogadni egy olyan ország nukleáris fegyverkezését, amelynek a vezetői nyíltan hangoztatják Izrael megsemmisítésére irányuló szándékukat, és tagadják a holokauszt megtörténtét. A nemzetközi közösségnek össze kell zárnia sorait, és szembe kell szegülnie az iráni rezsim veszélyes céljaival" - mondta.
Teherán következetesen tagadja, hogy atomfegyver létrehozására törekedne, de elnöke egy emlékezetes nyilatkozatában maga jelentette ki, hogy Izraelt le kell törölni a térképről. Berlusconi szerint ennek oka az, hogy "a világ fanatikusai képtelenek eltűrni, hogy Izraelben megtestesül a demokratikus és szabad élet lehetősége".
Beszédében az olasz miniszterelnök bírálta az úgynevezett Goldstone-jelentést is, amely szerinte "bűnösnek próbálja nyilvánítani Izraelt azért, mert válaszolt a Gázai övezetből a területére kilőtt rakétákra". Felszólította Mahmúd Abbász palesztin elnököt - akivel a nap folyamán találkozik -, hogy üljön ismét tárgyalóasztalhoz, Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt pedig arra, hogy erősítse meg a párbeszéd felújítása érdekében tett javaslatait.
Az olasz politikus előtt felszólalt Netanjahu is, aki megemlékezett arról, hogy Berlusconi édesanyja a világháború alatt megmentett az elhurcolástól egy zsidó lányt. Szavai láthatóan meghatották az olasz vendéget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


