Pokolgéppel ölte meg az újságírót
Pukanic-gyilkosság: feladta magát egy gyanúsított
Feladta magát a boszniai rendőrségen Bojan Guduric, akit a hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy két évvel ezelőtt Zágrábban meggyilkolta Ivo Pukanic befolyásos horvát újságírót - közölte kedden a rendőrség.
2010.02.02 18:15MTITájékoztatása szerint a szerb állampolgárságú Guduric előző este, ügyvédje társaságában adta fel magát Banja Lukában.
A nyomozó hatóság feltételezése szerint Guduric hozta működésbe azt a gépkocsiba rejtett pokolgépet, amely meggyilkolta Pukanicot, a Nacional című hetilap korábbi főszerkesztőjét és résztulajdonosát, valamint Niko Franjicot, a lapot kiadó cég marketingigazgatóját Zágráb belvárosában.
A horvát és a szerb ügyészség összesen kilenc ember ellen emelt vádat az ügyben, köztük Sreten Jocic szerb maffiafőnök ellen. A gyilkosság miatti büntetőper szerdán kezdődik Zágrábban.
A vádirat szerint Jocic adott megbízást a gyilkosságra, megelőzendő, hogy Pukanic lapjában közzétegye a balkáni szervezett bűnözői csoportok együttműködéséről általa feltárt tényeket.
Kapcsolódó írások:
- Öngyilkosságot akadályoztak meg internetezők Kínában
- Kivégzések, gyermekgyilkosságok: tavaly több mint 36 ezer bűncselekmény történt Pest megyében
- Oliver Stone: "nemzeti tündérmese" a Kennedy-gyilkosság hivatalos verziója
- Fordulópont előtt a romagyilkosságok utáni nyomozás? Állítólag újabb gyanúsított DNS-ére leltek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


