Punxsutawney Philnek nem tetszik a dolog
Az amerikai időjós mormota további 6 hét telet jósol
A zord időjárás folytatódását, további 6 hét telet jósolt helyi idő szerint kedden reggel a világ leghíresebb időjósa, az amerikai Pennsylvania államban "működő" legendás mormota, Punxsutawney Phil.
2010.02.02 17:37MTINapkelte után nem sokkal, 7.22-kor előmászott odújából és meglátta saját árnyékát, ami a tél folytatódását jelenti. Ezt már a pennsylvaniai kisvárosban minden évben február 2-án tartott Mormota-nap ceremóniamestere hirdette ki, természetesen a csalhatatlan Phil nevében, aki mindig megsúgja, lehet-e enyhébb időre számítani.
A világ leghíresebb időjós mormotája még mindig Punxsutawney Phil, bár az utóbbi években egyre több versenytársa akadt.
A nagy prognosztikátor címére pályázik többek között Pennsylvaniában két másik mormota, Octorara Orphie és Sammi II, valamint a New Jersey állambeli Mel is. Texas saját állami állatát, a tatut kiáltotta ki időjósnak.
Igaz, a trónkövetelők többnyire csak néhány száz fős tömegeket vonzanak, míg Phil jóslatának meghallgatására idén 35 ezren érkeztek a pennsylvaniai településre, és szerte a világon milliók lesték előrejelzését. Bill Deeley, a helyi mormotaklub vezetője szélhámosnak tartja az összes idegen jóst. Rámutatott: az igazi nagy prognosztikátor Phil, aki 1887 óta jósol árnyékból. A Mormota-nap - amelyet német hagyomány alapján tartanak - a keresztény gyertyaszentelő ünnephez kötődik. A legenda szerint ez a Phil ugyanaz a Phil, amelyik már a XIX. században is időt jósolt, hosszú életének titka, hogy nyaranta megitatják egy csodaitallal. Jóslatainak megbízhatósága persze örök vita tárgya.
A tekintélyes helyi mormotaklub szerint Phil soha sem téved, a meteorológiai adatok azonban azt mutatják, hogy csak 40 százalékos pontossággal találja el a tél végét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


