Mabhúhnak annyi
Hamász: Izrael végzett a szervezet egyik katonai parancsnokával
Izrael Dubajban végzett a Hamász egyik katonai parancsnokával a palesztin radikális mozgalom egy politikai bizottsági tagjának pénteki közlése szerint.
2010.01.29 09:36MTIMahmúd al-Mabhúhot január 20-án ölték meg az egyesült arab emírségekbeli városban - mondta Damaszkuszból Izzat ar-Risk a brit hírügynökségnek. Mabhúh prominens tagja volt a szervezet katonai szárnyának, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádoknak.
1989 óta Szíriában élt, és a megölése előtti napon érkezett Dubajba, de egyelőre nem tudni, milyen módszerrel végeztek vele - tette hozzá Risk. A Palesztin Tájékoztatási Központ honlapjára föltett közleményében a Hamász a "gyanús körülmények" alapján Izraelt teszi felelőssé a "bűnös gyilkosságért", és azt hangoztatja, hogy "a megfelelő pillanatban visszavág e cionista bűntettért".
David Baker izraeli kormányszóvivő nem fűzött megjegyzést a hírhez. Az ötvenéves Mabhúhot, aki a Gázai övezetben született, de már több mint húsz éve Damaszkuszban élt, Dubajba érkezésének másnapján ölték meg - mondta Risk. Közlése szerint Mabhúh szervezte meg két izraeli katona elrablását 1989-ben, az első palesztin felkelés idején, hogy kicseréljék őket palesztin foglyokra.
Az izraeliek többször is bebörtönözték, gázai házát lerombolták. Mabhúh az egyik alapítója volt a Hamász katonai szárnyának, amely támadások és öngyilkos robbantások százait hajtotta végre izraeliek és izraeli célpontok ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


