Egy 13 éves lányt kábított el
Liliomtiprás, Polanski: a bíró a rendező szemébe nézne
Elutasította a Roman Polanski ügyében eljáró amerikai bíró, hogy távollétében ítélkezzenek a liliomtiprással vádolt Oscar-díjas filmrendező felett, amint azt a svájci házi őrizetben tartott Polanski ügyvédei kérték.
2010.01.23 08:53MTIPeter Espinoza Los Angeles-i bíró az ügyben helyi idő szerint pénteken tartott meghallgatáson közölte: úgy határozott, hogy a filmrendezőnek vissza kell térnie Kaliforniába a bírósági eljárás lefolytatása érdekében. Polanski ügyvédei azonnal közölték, hogy fellebbezést nyújtanak be a bírói döntés ellen.
A 76 esztendős filmest tavaly szeptemberben tartóztatták le Zürichben nemzetközi elfogatóparancs alapján. Az Egyesült Államok kérte a kiadatását, mert Polanski három évtizeddel ezelőtt megszökött az amerikai igazságszolgáltatás elől, amely liliomtiprásért akarta felelősségre vonni. Polanski annak idején egy 13 éves lányt kábított el és rontott meg, tettét akkor vádalku keretében el is ismerte.
A rendező két hónapot töltött egy zürichi börtönben, majd december 4-én tetemes óvadék fejében házi őrizetbe kerülhetett; jelenleg gstaadi házában várja, hogy a svájci hatóságok döntsenek az Egyesült Államokba történő kiadatásáról.
Január elején Polanski ügyvédei segítségével arra kérte a Los Angeles-i bíróságot, hogy távollétében folytassa le ellene a pert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


