A figyelmeztetés ellenére is megtörtént a baj
A merénylő apja figyelmeztette az amerikai nagykövetséget
A Delta-Northwest légitársaság egyik gépe ellen merényletkísérletet végrehajtó nigériai fiatalember apja már hónapokkal ezelőtt figyelmeztette az Egyesült Államok nigériai nagykövetségét, hogy fiát szélsőséges tanok fertőzhették meg, és terrortámadásokra készülhet.
2009.12.27 08:04MTIAlhaji Umar Mutallabah dúsgazdag bankár, a First Bank PLC nigériai bank volt elnöke kapcsolatba lépve az amerikai külképviselettel arról számolt be, hogy félelmei szerint fia életében "rossz fordulat" állt be. Három évet Londonban töltött egyetemistaként, majd Dubajban folytatta tanulmányait. Ezt követően utazott Jemenbe, ahonnan azt üzente hozzátartozóinak, hogy ne is próbálják meg felkutatni őt.
Az apában ennek nyomán alakult az az aggodalom, hogy gyermeke iszlamista körök befolyása alá került, és a dzsihád, az iszlám szent háború részese lett. A figyelmeztetést a nagykövetség továbbította az amerikai országos terroristaellenes központba, és a fiatalember neve - egyes értesülések szerint már korábban - felkerült arra a listára, amelyen a terroristákkal kapcsolatban állható személyek adatai szerepelnek, de annyira még nem számítanak veszélyesnek, hogy megtiltsák nekik a légi utazást.
A merénylő súlyos égési sebeket szenvedett, ezért jelenleg a Michigani Egyetem orvostudományi központjában ápolják. Az ellene emelt vádat a gyógyintézet konferenciatermében ismertették vele.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06