Biztonságban a drogcsempészek?
Morales: Bolívia nem szomszédjait akarja fenyegetni fegyveres erőinek a korszerűsítésével
Evo Morales bolíviai elnök szombaton azt bizonygatta: kormánya azért rendelt meg külföldről hat korszerű katonai repülőgépet, hogy erősítse a drogcsempészek elleni harcát, és egyáltalán nem áll szándékban a szomszédos országok fenyegetése a légi járművek megvásárlásával.
2009.12.06 09:47MTIMorales a közép-bolíviai Chimoréban egy katonai létesítményben beszélt erről. Mint mondta: sokan a környező országokban azt állítják, hogy Bolívia fegyverkezési hajszába kezdett. Morales leszögezte: erről szó sincs, de La Paz kötelessége, hogy megerősítse saját intézményeit.
Utalt arra is, hogy a hadseregnek és a rendőrségnek olyan drogbandákkal kell felvennie a harcot, amelyek rendelkeznek kisebb méretű repülőgépekkel, így a fegyveres erők "egyenlőtlen" harcra kényszerülnek.
A hat, radarral felszerelt, K-8-as típusú kínai gyártmányú repülőgépet a bolíviai kormány kizárólag a kábítószer-csempészek ellen szándékozik bevetni - mutatott rá.
A hat légi jármű 57,8 millió dollárba kerül. Bolívia az utóbbi időben hadserege minél korszerűbb felfegyverzése érdekében együttműködést alakított ki Oroszországgal és Kínával.
Kapcsolódó írások:
- Rózsa Flores ügy: Magyarországon szimatolnak a bolíviaiak
- Bolívia feltáró vallomást követel Kepestől
- Bolíviai kommandósakció - kiterjesztenék külföldre is a nyomozást
- Bolívia - nem lesz egységes jelentés a Rozsa Flores-ügyben
- Bolíviai kommandósakció: a ballisztikai vizsgálat eredménye bizonyítja a tűzpárbajt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


