Sürgős felvilágosító kampányt kezdtek
Moszkvában gyilkolják az egyetemista strómanokat
Az orosz belügyminisztérium gazdaságbiztonsági osztálya sürgős felvilágosító kampányt kezdett a fővárosi egyetemeken, a legutóbbi időben ugyanis már hat fiatalembert gyilkoltak meg bűnözői szervezetek, miután előzőleg fantomcégek alapításával bízták meg őket, s e cégekben súlyos milliárdokat forgattak meg vagy utaltak át külföldre.
2009.11.22 17:32MTIAz egyik ilyen ifjú "vezérigazgató" nevére a Bauman egyetemen elhangzott első előadás szerint 36 cég volt bejegyezve, s ezeken át a bűnözők alig néhány hónap alatt nem kevesebb, mint 16 milliárd rubel (100 milliárd forint) készpénzt vettek fel. Az egyetemistáknak, akiknek mindig jól jön egy kis mellékes jövedelem, a cégalapító papírok aláírásáért általában 5000 rubelt - mintegy 30 ezer forintot - fizetnek, s részesedést ígérnek a forgalomból.
Az utóbbi azonban rendszerint elmarad, s aki kap havi pár ezer rubelt minden cég után, még úgy érezheti, hogy jól járt.
Elsősorban vidékről érkezett fiatalokat keresnek, mert őket nehezebb megtalálni a nyomozóknak, s jó, ha az illető például bölcsész, mert akkor feltételezhető, hogy nem nagyon ért a számviteli trükkökhöz.
Az Oroszországban egynaposnak vagy kérésznek nevezett cégek alapításával legális vállalatok foglalkoznak, ezek környékezik meg az egyetemistákat. Amikor aztán az adóhivatal, vagy a bank felfigyel a kérészcégekre, a diákokat felbérlő valódi alapítók nagyon gyorsan eltűnnek, s ez a jobbik eset, mivel nem ritkán maguk a diák-vezérigazgatók tűnnek el nyomtalanul. A legutóbbi időkben hat egyetemistát gyilkoltak meg ilyen okokból, s többeket csak az utolsó pillanatban sikerült megmenteni a rendőröknek.
Ráadásul a gyanútlan egyetemisták részvételükkel maguk is bűncselekményt követnek el, s ha együttműködnek a rendőrséggel, a tényleges börtönbüntetést még elkerülhetik, de majdani karrierjüknek az ügy így is sokat árt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06