Lakat alatt a tragikusan végződött terv kiötlői?
Letartóztatás Koszovóban a Tiszába fulladt koszovói menekültek ügyében
A koszovói rendőrség letartóztatott egy embert azok közül, akik a gyanú szerint megszervezték a Tiszába fulladt koszovói menekültek útját - jelentette vasárnap a pristinai média.
2009.10.25 18:30MTIEddig öt olyan személyt azonosítottak a hatóságok, akikről azt gyanítják, hogy részt vettek a tragédiával végződött út megszervezésében, valamennyien koszovóiak. A Koha Ditore című pristinai lap úgy tudja, hogy az elfogott gyanúsított, bizonyos Ismet R. Észak-Koszovóból, egy Kosovska Mitrovica melletti faluból való.
Hamisított iratokat találtak a lakásán. A csütörtöki pristinai sajtó adott hírt arról, hogy legkevesebb 15 koszovói albán fulladhatott a Tiszába az előző héten, amikor megpróbáltak illegálisan Szerbiából Magyarországra jutni.
A magyar és a szerb hatóságok eddig három holttestet találtak a folyóban. Ami a többieket illeti, a koszovói belügyminisztérium nem hajlandó hivatalosan halottként említeni őket, mondván, a magyar hatóságok még nem tettek ilyen értelmű hivatalos bejelentést.
Fatmir Sejdiu koszovói elnök ugyanakkor máris együttérzését fejezte ki a családtagoknak hozzátartozóik elvesztése miatt. A pristinai média szerint a rendőrség az eltűntként nyilván tartott emberek családtagjaitól kapott információkat a szervezőkről.
Ezek alapján úgy tűnik, hogy az emberkereskedelemmel foglalkozó kiterjedt hálózatnak nem csak koszovóiak a tagjai.
A koszovói rendőrség közlése szerint az Európai Unió Koszovóban működő rendőri és igazságügyi missziója (EULEX) is részt vesz az eset feltárásában. Hírek szerint az EULEX két illetékese és egy koszovói rendőrségi vezető hamarosan Magyarországra utazik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06