Az oroszok már a metróban vannak
Sztálin után Lenin is visszatért
A Sztálint magasztaló, heves vitát kiváltó idézet után péntekre Lenin is visszatért a moszkvai metró Kurszakaja állomásának falára, noha a moszkvai építészeti örökség kérdéseiben illetékes bizottság határozottan állást foglalt az idézetfeliratok helyreállítása ellen.
2009.10.24 12:10MTIAz 1950-ben épült metróállomás felújítását augusztusban fejezték be, s ennek keretében került vissza a mennyezetre a szovjet himnusz 1943-as változatának két sora:
"Hűségre tanította népeit Sztálin, Munkára, hőstettre buzdított fel ő".
Sokan nyomban élesen tiltakoztak, és követelték az idézet eltávolítását, köztük számos jogvédő szervezet, s az utóbbiaknak küldött válaszában a város építészeti örökségével foglalkozó testület elutasította a restaurálás ilyen módját. A metró vezetése azzal védekezett, hogy a restaurálás célja az eredeti állapot helyreállítása, ezért került vissza a Sztálint dicsőítő idézet, de lehettek volna még korhűbbek is, mert Sztálin-szobor is díszítette az állomást, csak azt nem sikerült megtalálni. Az Interfax hírügynökség szombati jelentése szerint péntekre egyetlen éjszaka alatt felfestették a strófa másik két sorát is, amely így szól:
"Kélt orkánon át szabad élet sugára, Utunkat a nagy Lenin mutatta nekünk."
Egyelőre nem tudni, mi indította a helyreállításra a metró vezetését a támadások közepette. Az idézet a Szovjetunió Kommunista Pártjának 1956-os kongresszusa nyomán, a desztálinizálás jegyében tűnt el, az ország megszámlálhatatlan Sztálin-szobrával és a vezért idéző földrajzi nevével együtt, amikor a himnuszt éppen Sztálin említése miatt elkezdték szöveg nélkül játszani. Szergej Mihalkov, a szerző csak 1970-ben "írta ki" az 1943-ban költött eredeti szövegből a diktátort. Az új változat 1977-ben vált hivatalossá, majd 1991-ben, a Szovjetunió széthullása nyomán Borisz Jelcin elnök új himnuszt vezetett be, de Vlagyimir Putyin elnökké választása után visszaállította a korábbit, s Mihalkov 87 évesen megírta a harmadik szövegverziót is.
Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) megítélése a szovjet és orosz közvéleményben már többször is változott: halála és azt követő politikai leleplezése nyomán elsősorban bűneit - milliók büntetőtáborba hurcolását és kivégzését - tartották számon. Leonyid Brezsnyev idején inkább Sztálin történelmi érdemei domborodtak ki, majd Mihail Gorbacsovtól a kilencvenes évekig újra a negatív kép volt elfogadott. Putyin elnökké választása után kezdett a kép újra színesedni, és nagyon sokan ezt örömmel vették.
A néhai diktátor rendszeresen igen előkelő helyen áll a népszerűségi felmérésekben, olyannyira, hogy a legnagyobb érdemeket szerző orosz történelmi személyiség kiválasztásáról szóló, nézői szavazatokat is figyelembe vevő tévésorozat szerkesztői csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudták megakadályozni, hogy Sztálin kerüljön az első helyre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06