Melita Norwood volt a legfontosabb női ügynök
Öt évet spórolt Sztálinnak a brit kémnagyi
Fél évtizedet spórolt meg a szovjet atombomba fejlesztőinek Melita Norwood, a brit "kémnagyi", akinek tevékenységére csak több mint hatvan év után derült fény.
2008.09.01 13:08MTI
Melita Norwood
Norwoodot, aki 2005-ben, 93 éves korában halt meg, már 1934-ben beszervezte az NKVD, az akkori szovjet állambiztonsági szolgálat - a KGB elődje - a brit kommunista párton keresztül. Ténykedése azonban csak 1999-ben vált ismertté, miután egy dezertőr KGB-tiszt titkos iratokat hozott nyilvánosságra róla. A brit kormány akkoriban igyekezett kicsinyíteni Melita Norwood szerepét - a lelepleződés után jogi eljárás sem indult ellene -, ám egy most elkészült új életrajzból egyértelműen kiderül, hogy a matróna volt messze a legfontosabb szovjet női kém Nyugaton.
A The Sunday Telegraph ismertetése szerint az októberben megjelenő könyvben az áll, hogy a Norwood által átadott brit atomfegyver-fejlesztési titkok révén a sztálini Szovjetunió öt évet nyert saját nukleáris bombájának kifejlesztésében. A Nyugat 1949 augusztusában döbbenten értesült arról, hogy a szovjetek sikeres kísérleti atomrobbantást hajtottak végre, mert ezt annak idején csak évekkel későbbre várták.
Melita Norwood titkárnőként dolgozott annak a brit "fémipari kutatóintézetnek" az igazgatója mellett, amely valójában a brit atomfejlesztési tevékenység fedőszerve volt. Az áttörés akkor történt, amikor a kémnő hozzájutott egy kényes kutatási anyaghoz, amely az uránium magas hőmérsékleten jellemző korróziós tulajdonságait tárta fel. A szovjet fejlesztők akkoriban még nem tudtak megbirkózni ezzel a problémával, amelyet azonban a brit szakértők sikeresen megoldottak - és eredményeiket Norwood nyomban át is adta megbízóinak.
Az ügynöknő - akinek az édesanyja is szovjet kém volt - még ezután is hosszasan tevékenykedett, egészen a 70-es évek elejéig, amikor nyugalomba vonult. Az életrajzi írás szerzője, David Burke - aki számos beszélgetést folytatott a néhai atomkémmel - azt mondta a vezető vasárnapi brit konzervatív lapnak, hogy Norwood "nem volt keményvonalas sztálinista ... inkább érzelmes kommunista volt, és meglehetősen naiv". Christopher Andrew professzor, a brit elhárítás, az MI5 hivatalos történetírója azt mondta: Melita Norwood volt a leghosszabban szolgáló szovjet kém a brit történelemben, és egyben a legfontosabb női ügynök is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


