Tálibok hatoltak be Ravalpindiba
A pakisztáni hadsereg kimentette a túszok többségét
A túszok túlnyomó többségét kiszabadította a pakisztáni hadsereg vasárnap hajnalban Ravalpindiben lévő főhadiszállásáról, ahova előző nap tálib fegyveresek hatoltak be és foglyokat ejtettek - közölte a hadsereg szóvivője.
2009.10.11 08:42MTIA hadsereg kommandósai vasárnap hajnalban ostromot indítottak az épületegyüttes azon része ellen, ahol a túszokat őrizték. A hadsereg szóvivője, Athar Abbasz elmondta: huszonkét túszt mentettek ki, három másik fogoly és négy túszejtő viszont életét vesztette az ostrom alatt. A katonák további támadók után kutatnak az épületben, feltételezésük szerint még öten lehetnek.
A szóvivő elmondta azt is, hogy a túszokat egy szobában őrizték, egy robbanószerrel megrakott mellényt viselő fegyveres ügyelt rájuk. A kommandósok azonban gyorsan cselekedtek, még az előtt lelőtték a férfit, hogy működésbe hozhatta volna a pokolgépet.
Három tússzal a szóvivő szerint a tálibok lövései végeztek. Tálib fegyveresek szombaton egy vakmerő akcióban hatoltak be a főhadiszállásra. A behatoláskor vívott heves tűzharcban tíz ember, hat katona és négy támadó halt meg. Az elesett katonák között volt egy dandártábornok és egy alezredes is.
A hadsereg egyenruháját viselő, automata fegyverekkel és kézigránátokkal felfegyverzett támadók közül néhánynak sikerült bejutnia az erődítményszerű épületegyüttesbe. Ez a harmadik jelentős pakisztáni terrorcselekmény a héten, miközben a kormány a napokban jelentette be, hogy hamarosan offenzívát indít az iszlamista szélsőségesek ellen az Afganisztánnal határos, hegyektől szabdalt Dél-Vazirisztánban, amelyet támaszpontként használnak támadásaikhoz.
A szombati támadás, amelyet a főváros, Iszlámábád közvetlen szomszédságában fekvő helyőrségi városban hajtottak végre, arról tanúskodik, hogy a tálib mozgalom változatlanul képes csapást mérni a pakisztáni fegyveres erők gerincére, jóllehet tavasszal a hadsereg kiszorította fegyvereseit az északnyugati Szvat-völgyből, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) augusztusban pedig egy rakétával megölte a pakisztáni tálibok első számú vezetőjét, Baitullah Mehszúdot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


