Maorik után ausztráliai őslakosokhoz látogat
Új-Zéland után Ausztráliába utazott Sólyom László
Befejezte négynapos új-zélandi látogatását vasárnap Sólyom László köztársasági elnök. Szigetországi útjának utolsó állomásaként Wellingtont is felkereste, majd Ausztráliába utazott tovább.
2009.09.27 12:59MTI/fotó: MTIAz elnök Új-Zéland fővárosában ellátogatott a Victoria hegyen levő kilátóponthoz, ahonnan a város legnagyobb része belátható.
Az államfő ezt követően felkereste a Magyar Millenniumi Parkot, ahol Wayne Mapp védelmi miniszterrel és Kerry Prendergast wellingtoni polgármesterrel megkoszorúzta a parkban álló kopjafát. Az adományokból fenntartott parkban rendezett ünnepségen az új-zélandi magyarok mintegy 200 képviselője vett részt, közöttük Szentirmay Klára, a parkot igazgató szövetség elnöke. A Wellington szívében létesített parkban a járólapok közé beépített téglákon örökítik meg az adományozók nevét. Sólyom László újabb két adományozó nevét feltüntető téglát helyezett el a kopjafa előtt. A park Új-Zéland egyetlen magyar emlékműve, amelyet 2003-ban az akkori új-zélandi főkormányzó nyitott meg. A helyi magyarok minden magyar nemzeti ünnepről ebben a parkban emlékeznek meg. A köztársasági elnök ezt követően az új-zélandi parlamentben részt vett azon a díszebéden, amelyet a védelmi miniszter és a helyi magyarság adott a tiszteletére. Sólyom László rövid köszöntőjében kifejtette: az elnök missziója, hogy összetartsa a magyarságot, és emlékeztetett arra, hogy rendszeresen felkeresi a környező országok magyarságát. Annak a meggyőződésének adott hangot, valaki nem attól magyar, hogy magyar állampolgár, hanem hogy magyarnak érzi magát, tud magyarul, de ha nem, akkor is magyarul érez és gondolkodik. A magyarok akkor maradnak fenn, és akkor maradnak meg magyarnak, ha közösségben vannak. És örömét fejezte ki, hogy kétszer is találkozhatott magyarok közösségével.
A köztársasági elnök hangsúlyozta: az új-zélandi magyarok se veszítsék el egymást, hanem tartsák meg egymást. Sólyom László és kísérete új-zélandi látogatását követően az ausztrál légitársaság menetrend szerinti járatával Sydneybe repült. A mintegy négymilliós lélekszámú nagyvárosban az ausztráliai magyarok közössége vasárnap este fogadást ad a magyar köztársasági elnök tiszteletére az új-dél-walesi parlament épületében.
Sólyom László péntekig tartó ausztráliai látogatása során Canberrába és Melbourne-be is ellátogat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


