A halottakat tömegsírba temetik
Tizenketten haltak meg a tanzániai iskolatűzben
Tűz pusztított egy bentlakásos iskolában Tanzániában, és ennek következtében tizenkét fiatal lány meghalt, huszonhárom pedig megsérült - derült ki a hétfői tanzániai sajtóból.
2009.08.24 19:31MTIA tragédia még szombat éjjel történt Iringa város közelében, Dar es Salaamtól, Tanzánia fővárosától mintegy 460 kilométerre délnyugatra. Az előzetes vizsgálatok szerint a tüzet az okozta, hogy az egyik diák lefeküdt aludni, de égve hagyta a gyertyáját. Az egyik túlélő elmondása szerint a helyzetet súlyosbította, hogy csak egyetlenegy ajtón keresztül menekülhettek ki a szabadba.
A halottakat - 13 és 16 év közötti lányokat - kedden temetik el az iskola közelében egy tömegsírba. A szertartásra várhatóan Jakaya Mrisho Kikwete tanzániai államfő is elmegy. Afrika egyes részein, ahol rendszeres az áramhiány és a gyerekek gyertyafénynél tanulnak esténként, gyakoriak az ilyen iskolai tüzek.
Az érintett tanzániai iskolában is este 10 órakor ki szokták kapcsolni az áramfejlesztő generátort, és azok a diákok, akik még tanulni szeretnének, gyertyák vagy petróleumlámpa mellett tehetik ezt meg. Tanzániában, a legnagyobb kelet-afrikai országban 1994-ben történt az utóbbi másfél évtized legsúlyosabb iskolai tűzvésze. A Kilimandzsáró hegy közelében fekvő bentlakásos intézményben 43 lányt öltek meg a lángok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


