Egyik célpontjuk a G8 csúcsértekezlet lehet
Merényletre készül Európában az al-Kaida?
Nyugati terrorelhárító szervek figyelmeztetése szerint merényletek elkövetésére felkészült al-Kaida terroristák szivárogtak be titokban legkevesebb hat európai és közel-keleti országba.
2009.07.09 19:49MTIA Taraf című török napilap csütörtöki számában a terrorizmusra szakosodott Debka izraeli hírportálra hivatkozva arról számolt be, hogy a 15-20 terroristát az al-Kaida pakisztáni és algériai táboraiban képezték ki utasszállító repülőgépek elrablására és a légi járművek felrobbantására.
Jelenleg valószínűleg Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában, Törökországban és Egyiptomban tartózkodnak. Egyik célpontjuk a G8-as országcsoport Olaszországban kezdődött csúcsértekezlete lehetett. A Nyugati források szerint a támadás kitervelői azonban rájöttek, hogy a l'aquilai értekezleten részt vevő állam- és kormányfőket áttörhetetlen biztonsági kordon veszi körül.
Ezért úgy döntöttek, hogy a terroristákat a G8-as csoporthoz tartozó országok birtokában lévő gépek ellen vetik be. A Debka forrásai szerint a július 4-én kiadott első riasztás arra figyelmeztetett, hogy a terroristák a Turkish Airways török légitársaság amerikai vagy tel-avivi járatainak a felrobbantására készülnek. Ezért azokon a repülőtereken, amelyekről a gépek indulnak, illetve amelyekre érkeznek, szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek, és ezek azóta is érvényben vannak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


