Európának szüksége van a nyugat-balkáni országokra
Tadiccsal könnyebben teljesítheti Szerbia az EU-csatlakozást
Boris Tadic személyében ismét olyan haladó szellemű, Európa felé tekintő elnöke van Szerbiának, akivel valószínűleg könnyebb lesz teljesítenie az EU-csatlakozás feltételeit - vélekedett az unió soros elnöki tisztét betöltő Szlovénia külügyminisztere a Die Presse osztrák lap szerdai számában.
2008.02.06 10:03MTIDimitrij Rupel a feltételek között említette a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való teljes körű együttműködést. Hogy ez pontosan mit is takar, azt először az EU-nak meg kell határoznia, de ebben még tapasztalható bizonyos habozás - tette hozzá. Mindazonáltal leszögezte, hogy "Európának több nyugat-balkáni országra van szüksége".
Koszovót illetően kijelentette, hogy "még mi sem tudjuk, mikor fogják kikiáltani a függetlenséget". Nagyon fontosnak nevezte, hogy az elvileg még Szerbiához tartozó, de zömében albánok lakta tartomány önállóságának elismeréséről közös irányvonal alakuljon ki az EU-ban. "A koszovó EU-misszió ügyében létrejött az egység. Remélhetőleg a következő lépésnél is megtörténik" - mondta az elismerésre célozva. Az 1800-2000 fős, rendészeti és igazságügyi EU-missziót tényként kezelte, s küldetését abban jelölte meg, hogy biztosítsa a társadalom működőképességét, lehetővé téve az ENSZ-közigazgatás fokozatos felszámolását.
A szlovén külügyminiszter nagy kiterjedésű, veszélyes konfliktusok kirobbanásával vagy Koszovó kettészakadásával nem számol ugyan a dél-szerbiai tartomány függetlenségének kinyilvánítása után, de véleménye szerint helyi problémák adódhatnak. "Persze lehet, hogy tévedek" - fűzte hozzá. Szükségesnek nevezte, hogy a gondok megelőzése érdekében egyeztessenek a helyi illetékesekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


