"Le kell törölni a térképről"
Az izraeli elnök dicsérte az iráni tüntetőket
Simon Peresz izraeli elnök dicsérte vasárnap a reformpárti iráni tüntetőket, s kifejezte reményét, hogy a tiltakozók megdönthetik a jelenlegi iráni vezetők uralmát.
2009.06.21 16:28MTIA Nobel-békedíjas államférfi örömét fejezte ki amiatt, hogy az iráni fiatalok felemelik szavukat a szabadságért, az iráni nők pedig egyenjogúságukért. Egy jeruzsálemi összejövetelen beszélt erről, a világ számos tájáról érkezett zsidó vezetők előtt. Izraeli tisztségviselők nemigen fejtették ki véleményüket Peresz állásfoglalása előtt a több mint egy hete elkezdett iráni tüntetésekről.
Kezdetben mindössze annyit mondtak, hogy nem látnak nagy különbséget Mahmúd Ahmadinezsád hivatalban lévő államfő és (elnökválasztási) riválisa, Mir Hoszein Muszavi exkormányfő között. Izraeli politikai elemzők szerint azért tartózkodnak a tüntetők nyílt támogatásától, mert azzal többet árthatnak nekik, mint használhatnak. Peresz azonban nagyrészt protokolláris tisztséget visel, nem vesz részt aktívan az izraeli külpolitika alakításában, ezért ő szókimondóbb lehet más izraeli vezetőknél - vélekedett Slomo Aronszon, a jeruzsálemi Héber Egyetem politológusa. Ahmadinezsád győzött a hivatalos adatok szerint a június 12-én lezajlott iráni elnökválasztáson, de fő riválisa, Muszavi vitatja az eredményt, és az utcákra szólította híveit.
Ahmadinezsád korábban több nyilatkozatában is hangoztatta, hogy Izraelt "le kell törölni a térképről", és tagadta, "koholmánynak" minősítette a holokausztot. A zsidó állam feltételezése szerint Irán atomfegyverek gyártására törekszik. Az izraeli kormány többször is értésre adta, hogy noha előnyben részesíti az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi vita diplomáciai rendezését, nem zárja ki, hogy katonai csapásokat mér Irán atomlétesítményeire.
Teherán két élesen Izrael-ellenes közel-keleti szervezetet is támogat: a libanoni Hezbollahot és a palesztin iszlamista Hamászt, amely jelenleg egyedül uralja a Gázai övezetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


