Szoros demokrata küzdelem
Clinton és McCain az élen!
A Demokrata Pártnál Hillary Clinton, a republikánusoknál John McCain szerezte meg a legtöbb küldött támogatását a novemberi amerikai elnökválasztást megelőző, eddig lezajlott előválasztási fordulókban a legfrissebb összesítés szerint.
2008.02.06 12:50MTIA Demokrata Párt elnökjelölti címéért folytatott versenyben az eddig besöpört támogató küldöttek számát tekintve Clinton 845-765 arányban vezet Barack Obama illinois-i szenátor előtt. A jelöltséghez 2025 delegált szavazatára lesz szükség az augusztus végi denveri jelöltállító gyűlésen.
A republikánus oldalon John McCain jelentősebb előnnyel vezet: eddig 613 küldött támogatását szerezte meg. Ellenfelei közül jelen állás szerint Mitt Romney 269, Mike Huckabee 190 szavazatra számíthat a szeptemberi republikánus jelölőgyűlésen. Az elnökjelöltség elnyeréséhez 1191 támogató voks kell.
A február 5-i "szuperkedden" választották meg mindkét párt küldöttjeinek több mint 40 százalékát. A Demokrata Pártnál arányosan oszlanak meg a jelöltaspiránsokra az egyes államokban leadott szavazatok, a republikánusoknál azonban több államban a győztes mindent visz elv érvényesül, vagyis a legtöbb szavazatot besöprő induló szerzi meg az adott állam összes küldöttét.
Kapcsolódó írások:
- Az Egyesült Államokban valaha rendezett legnagyobb szuperkeddet tartják ma - képek!
- Hillary Clinton megint bevetette a könnyezős trükköt
- Bill Clinton lehiggadt - nem vörösödik többé a feje
- Fölényesen győzött Hillary Clinton Floridában
- Demokrata politikusok kifogásolják Bill Clinton magatartását
- Obama zavarónak tartja Bill Clinton szereplését
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


