Több mint 600 Scud-rakétát állított hadrendbe
ICG: Észak-Korea több ezer tonna vegyi fegyverrel rendelkezik
Észak-Koreának több ezer tonna vegyi fegyver van a birtokában, s képes bevetni ezeket Dél-Korea ellen - írta csütörtökön közzétett jelentésében a Nemzetközi Válságcsoport (ICG).
2009.06.18 10:29MTIA brüsszeli székhelyű tekintélyes szakértői intézet szerint az észak-koreai hadsereg 2500-5000 tonna vegyi fegyverrel - többek között mustárgázzal és szarin ideggázzal - rendelkezik. "Ha a konfliktus eszkalálódik, és összecsapások törnek ki, fennáll a kockázata annak, hogy Phenjan beveti ezeket a fegyvereket" - közölte Daniel Pinkston, az ICG szöuli képviselője. Észak-Koreában évtizedek óta folyik vegyi fegyverek fejlesztése.
Phenjan a szakértők szerint rendelkezik a szükséges technológiával, hogy bevesse ezeket a fegyvereket Szöul körzetében - itt él a 49 milliós dél-koreai lakosság közel fele - sőt Dél-Korea egész területén. Az ICG azt írta a vegyi fegyverekről szóló jelentéssel egyidejűleg megjelentetett másik összegzésében, hogy Észak-Korea több mint 600 Scud-rakétát állított hadrendbe - ezekkel elvileg csapást lehet mérni Dél-Korea bármely pontjára -, illetve 320 Rodong típusú rakétát, amely képes elérni Japán nagy részét.
Észak-Korea három hete kísérleti atomrobbantást hajtott végre - bő két és fél éven belül a másodikat -, és több rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki. A nukleáris kísérlet és a rakétakísérletek nyomán rendkívüli módon megnőtt a feszültség a kelet-ázsiai térségben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


