Négy újabb holttest
Air France tragédia - újabb holttesteket találtak az óceánban
Újabb négy holttestet emeltek ki kedden az Atlanti-óceánnak abban az övezetében, ahol az Air France repülőgépe lezuhant. Ezzel 28-ra emelkedett a megtalált áldozatok száma.
2009.06.09 18:51MTI Az Air France francia légitársaság Rio de Janeiróból Párizsba tartó 447-es számú járata május 31-én éjszaka tűnt el viharos időjárási körülmények között, fedélzetén 228 emberrel, köztük négy magyarországi és egy szlovákiai magyar utassal.
A holttesteket a Brazília partjaitól 360 kilométerre fekvő Fernando de Noronha szigetre szállítják előzetes azonosítás céljából, majd a part menti Recife városban viszik tovább, hogy a szakértők DNS-tesztek és fotók alapján kétséget kizáróan megállapítsák az áldozatok személyazonosságát. Kedden két helikopterrel el is szállították az első tizenhat holttestet a szigetre.
Az azonosítás - az adott áldozat ülőhelyéből és sérüléseinek jellegéből adódóan - támpontot nyújthat a katasztrófa okainak kiderítéséhez is. Mivel a szerencsétlenül járt Airbus fekete dobozai még mindig az óceán fenekén, feltehetően több mint négyezer méternél is mélyebben nyugszanak, a szakértők arra feltételezésre összpontosítanak, miszerint a külső sebességmérő műszerek - az áramlások sebességének mérésére alkalmazható Pitot-csövek - eljegesedtek, így helytelen adatokat továbbítottak a fedélzeti számítógépnek.
Az Air France közölte, hogy már április 27-én elkezdte a Pitot-csövek cseréjét az Airbus A330-as modelljein, miután beszerezhetővé vált a nyomásérzékelő műszer egy fejlettebb változata. Még nem minden Airbuson cserélték ki a műszert, de a pilóták nyomására felgyorsítják a munkát, így napokon belül végeznek vele. A lezuhant gép is azok közé tartozott, amelyeken még a csövek régi változata működik.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), amely kulcsszerepet játszik az Európai Uniónak az Európán belüli polgári repülésbiztonság egyformán magas szintjének létrehozására és fenntartására irányuló stratégiájában, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az Air France gépének tragédiáját nem okozhatta kizárólag csak a sebességmérő meghibásodása. A hosszú távú járatok pilótáinak kiadott magyarázatában az EASA rámutatott, hogy biztonságosan lehet repülni a sebességmérő elromlásának esetén is, csak be kell tartani az üzemeltetési előírásokat.
Eközben kifutott a Zöld-foki szigetekről egy francia kutatóhajó, amely három távirányítású tengeralattjárót visz magával a katasztrófa térségébe, mintegy 1150 kilométerre a brazil partoktól. A tengeralattjárók közül kettő akár hatezer méteres mélységbe is lemerülhet. A hajó csütörtökön érkezik meg a kijelölt övezetbe, egy nappal a francia haditengerészet egyik atom-tengeralattjárója, az Emeraude után. Küldetésük azonos: felkutatni, illetve kiemelni a repülőgép fekete dobozait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06