Hátráltatni akarják az offenzíva sikerét
Tálibok túszul ejtettek Pakisztánban 400 diákot és tanárt
Tálib militánsok hétfőn Északnyugat-Pakisztánban túszul ejtettek közel 400 diákot, tanárt és a velük utazó rokonokat.
2009.06.01 18:52MTIA hírt a konvoj egyik gépkocsijának utasai mondták el, akiknek sikerült megszökniük. A rakétákkal, géppisztolyokkal és kézigránátokkal felfegyverzett militánsok már felvették a kapcsolatot a rendőrséggel, bár követelésük még nem ismert.
A Swat-völgy táliboktól való megtisztítását célul kitűző hadsereg szerint a túszejtéssel a szélsőségesek célja, hogy hátráltassák a katonai offenzíva sikerét. A túszejtő akció a Razmak Kadét Iskolától mintegy harminc kilométerre történt azt követően, hogy az iskolát telefonon felhívták, hogy hagyják el a környéket.
Azt gondolták, hogy a figyelmeztetés egy politikustól származott. A konvojt ezután állig felfegyverzett harcosok tartóztatták fel. A egyik busznak egy teherautó takarásában sikerült észrevétlenül kereket oldania.
A járművön utazott az iskola egyik tanára, aki elmondta, hogy a túszok között van a katonaiskola igazgatója is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


