Új vonzerőt jelenthet - csupaszon
Nudista napozóval bővült a párkányi Vadas termálfürdő
Nudista napozó megnyitásával kíván magához csalogatni újabb látogatókat az idén a párkányi Vadas fürdő. A ruhátlan napozást lehetővé tevő részt a fedett úszómedence tetején alakították ki, elkülönítve a fürdő további részeitől.
2009.05.10 13:21MTIDél-Szlovákia egyik legnagyobb termálfürdőjét a tavalyi nyári idényben 505 ezer ember kereste fel, míg a téli idényben 46 ezer látogatója volt. A súlyos gazdasági világválság a fürdő látogatottságát is kedvezőtlenül érinti. "A most záródott téli idényben a Vadas magyarországi vendégeinek a száma mintegy 50 százalékkal csökkent" - nyilatkozta a pozsonyi TASR hírügynökségnek Németh Lívia, a magyar határ mellett fekvő népszerű fürdő marketingigazgatója.
Ennek okát a magyarországi gazdasági helyzettel és a magyarok számára kedvezőtlen euró-forint árfolyammal magyarázza. A nyári szezonnal kapcsolatban Hogenbuch Endre igazgató nem kívánt találgatásokba bocsátkozni. Szerinte nehéz megjósolni, milyen hatással is lesz a válság az idegenforgalomra.
"Két vélemény van. Az optimisták azt mondják, hogy az emberek takarékoskodni fognak, és az idén nem mennek külföldre üdülni. Helyette egy-két napot Párkányban töltenek. A pesszimista változat az, hogy a válság miatt az emberek már az év elején kivették szabadságukat. Takarékoskodni fognak, s meggondolják, hogy felkeressék-e a fürdőhelyeket" - mondta újságíróknak Hogenbuch.
Úgy véli, hogy a nudista napozó júniusi megnyitása új vonzerőt jelenthet a lakosság és a turisták számára.
A Vadas nyolc medencét kínál látogatóinak. A legkedveltebb a mesterséges hullámokat produkáló Lagúna. A fürdőben számos kiegészítő szolgáltatás - például masszázs - is a látogatók rendelkezésére áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


