A hatnapos háborúban foglalta el
Netanjahu: Izrael nem vonul ki a Golán-fennsíkról
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szerint Izrael nem vonul ki a Golán-fennsíkról annak "stratégiai jelentősége" miatt.
2009.05.10 10:13MTIA vasárnapi izraeli média beszámolt a miniszterelnök és az orosz nyelvű sajtó hét végi találkozójáról, amelynek során Netanjahu úgy vélekedett: a Golán-fennsík megtartásával Izrael "stratégiai előnyt biztosít magának egy Szíriával támadó konfliktus esetére".
Egyúttal azt is közölte, hogy Barack Obama amerikai elnökkel tervezett május 18-i washingtoni tárgyalásain nem tesz engedményeket az Izrael biztonsága szempontjából "kritikus" kérdésekben. Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban foglalta el a Golán-fennsíkot, majd 1981-ben annektálta a területet.
Jelenleg 20 ezer zsidó telepes él itt. Szíria egy Izraellel kötendő béke feltételeként azt követeli, hogy Izrael adja vissza teljes egészében a Golánt, egészen a Genázáreti(Kineret, Tiberias)-tóig, amely a zsidó állam legfőbb édesvíz-tartaléka.
Ezt Izrael mindig is elutasította, ezzel szemben azt követeli Damaszkusztól, hogy szakítsa meg kapcsolatát az iráni iszlám rendszerrel, és hagyjon fel a libanoni síita Hezbollah, valamint a palesztin Hamász támogatásával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


