1879. március 27-én született
Elhunyt a világ talán legidősebb asszonya
Elhunyt Szahan Doszova, a világ talán legidősebb asszonya, aki a személyi igazolványa szerint 1879. március 27-én született, vagyis életének 131. évében járt.
2009.05.09 11:44MTIA Karangandában élő Doszovára nemrég véletlenül bukkantak rá egy népszámlálás során, s az illetékes helyi hivatalok ellenőrizték adatait és arra jutottak, hogy azok megfelelnek a valóságnak. A kazahsztáni falvak lakosainak első, 1924-es összeírásában találtak ugyanis egy bejegyzést, amely szerint egy bizonyos Szahan Doszova akkor 45 éves volt.
Azt azonban nem tudták érdemben bizonyítani, hogy az az asszony és a mostani Doszova azonos-e.
A kazahsztáni parlament néhány képviselője lépéseket tett annak érdekében, hogy az asszony bekerüljön a Guiness Rekordok Könyvébe a Föld legidősebb lakójaként. A helyi orvos szakértők azonban kételyeiket fejezték ki, s úgy vélték, Doszova minden jel szerint legfeljebb 100-110 esztendős. A szombatra virradó éjszaka elhunyt asszony néhány hónapja az Interfax-hírügynökségnek elmondta: Szemipalatyinszkban (ma Szemej) született.
Rokonai szerint tíz gyermeknek adott életet, legkisebb lányát 64 éves korában szülte, s nemrég combnyaktörést szenvedett.
Kapcsolódó írások:
- A legidősebb Nobel-díjas, Rita Levi-Montalcini százéves
- A legidősebb brazil nő 129 éves
- Japán hegymászó a Mount Everest legidősebb meghódítója
- Japán hegymászó a Mount Everest legidősebb meghódítója
- Alpesi sí vb - Cuche a férfi szuperóriás-műlesiklás győztese
- Megtámadták a világ legidősebb flamingóját
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


