"Kéz a kézben a fasizmus ellen..."
Döbbenetes képek Isztambulból - Tüntetők csaptak össze rendőrökkel
Több százan csaptak össze a rendőrökkel pénteken Isztambul központjában, amikor a szakszervezetek tagjai május elseje megünneplésére gyülekeztek, a francia hírügynökség jelentése szerint tizenegy rendőr megsérült.
Elszabadult a pokol Isztambulban! 
A hatóságok vízágyúkkal igyekeztek feloszlatni a megmozdulást, amelynek résztvevői kövekkel dobálták meg a rendőröket.
A CNN Turk hírtelevízió beszámolója szerint több embert őrizetbe vettek. A hatóságok a vízágyúkon kívül könnyfakasztó gránátokat, páncélos járműveket is bevetettek a tömeg oszlatáshoz.
Mehmet Güller kormányzó az NTV-ben elmondta, hogy emberek kövekkel a zsebükben vettek részt a megmozdulásokon, és gyújtópalackokat is dobtak a rendőrökre. "Ezek az emberek nem munkások" - tette hozzá.
A tüntetők egyebek között azt skandálták, hogy "kéz a kézben a fasizmus ellen, a megtorlás nem állít meg bennünket".
A török közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának (KESK) és a baloldali Török Forradalmi Szakszervezetek Szövetségének (DISK) tagjai több nagy transzparenst vittek, de jelen voltak a baloldali és a szélsőbaloldali pártok képviselői, akárcsak a kurdbarát Demokratikus Társadalom Pártja (DTP) támogatói is.
Fotó: MTI
A török parlament szerdán fogadta el a szakszervezetek nyomására, hogy harminc évi szünet után május elseje ismét munkaszüneti nap legyen.
Május elsejét az 1980-as államcsíny után törölte a munkaszüneti napok sorából a katonai kormány.
A hatóságok szerint az ünnep csupán alkalom a baloldal hívei számára, hogy megmozdulásokat szervezzenek és felkelést robbantsanak ki.
Ezen a napon emlékeznek meg Törökországban arról is, hogy 1977-ben ismeretlen fegyveresek az isztambuli Taksim téren rálőttek a május elsejei ünnep alkalmából tartott gyűlés résztvevőire.
A kitört pánikban 34 ember meghalt. Sokan azt gyanítják, hogy titkosszolgálati támogatást élvező szélsőjobboldali fegyveresek lőttek az emberekre.
Az isztambuli hatóságok most is közölték, hogy csupán egy kisebb megemlékezést engedélyeznek a Taksim téren. Számos szakszervezet ugyanakkor hangoztatta, hogy figyelmen kívül hagyja a tiltást.
Kapcsolódó írások:
- Szörnyűség: Tizenegy embert ölt meg a pancsolt szesz Törökországban!
- Merénylet! Meg akarták ölni Obamát Törökországban
- Sarkozy továbbra is ellenzi Törökország EU-tagságát
- Hat halott! Törökországban lavina temetett maga alá tíz hegymászót
- Törökországban újabb letartóztatások voltak egy tervezett puccs miatt
- Összecsapás kurd felkelők és a hadsereg között Törökországban, 38 halott
- Törökország zombi-nagyhatalom
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


