Két éve nem tudni róla semmit
Nyoma veszett: filmen rekonstruálják Madeleine eltűnését
Filmen próbálják rekonstruálni, hogy mi történhetett Madeleine McCannel, a Portugáliában csaknem két éve eltűnt skót kislánnyal, abban a reményben, hogy valakinek a látottak nyomán érdemi információ juthat eszébe.
2009.04.06 09:25MTIAz idén hatéves Madeleine-nek 2007. május 3-án veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjában. A gyermek - két kisebb testvérével - a szállodai szobában aludt, miközben a szülők az épülettől nem messze, baráti társasággal vacsoráztak.
Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kísérte, különösen azután, hogy a portugál rendőrség 2007 őszén az orvos szülőket, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá az ügyben. A gyanúsítást ugyan tavaly nyáron - érdemi bizonyítékok hiányában - feloldották, a gyermeknek azonban azóta sem lelik nyomát. Időközben a világsajtó figyelme is egyre lanyhul, már a brit lapok is meglehetősen ritkán foglalkoznak a témával. Az édesapa - az egykori vacsoratársaság két másik tagjával - ezért visszatért a portugáliai üdülőhelyre, ahol a család által felbérelt magándetektívek a brit Channel 4 kereskedelmi tévécsatorna segítségével filmet forgatnak a kislány eltűnésének lehetséges körülményeiről.
A Channel 4 május 7-én, nem sokkal Madeleine eltűnésének második évfordulója után tűzi műsorra a dokumentumfilmet, amely felkerül a Madeleine felkutatására létrehozott alapítvány, a Find Madeleine honlapjára is, és a szülők reményei szerint több európai országban levetítik a helyi televíziók.
A filmben Gerry McCann magát alakítja, Kate McCannt, Madeleine édesanyját - aki a News of the World, a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap beszámolója szerint nem érezte magát lelkileg elég erősnek ahhoz, hogy visszatérjen a helyszínre - egy színésznő személyesíti meg. Madeleine szerepét a család egyik barátjának lányára osztották. Clarence Mitchell, McCannék szóvivője elmondta: a történtek filmbeli rekonstrukciójától azt remélik, hogy "valakinek valami bevillan az emlékezetébe".
A szülők - a BBC korábbi beszámolója szerint - egyben újabb, az eltűnés környékére összpontosító, figyelemfelhívó kampányba is kezdenek. A házaspár tízezer portugál nyelvű szórólapot készíttetett; ezeket Praia da Luz tágabb környezetének lakosságához juttatják el közvetlenül. Emellett köztéri óriásplakátokon és tömegközlekedési járművekre elhelyezett hirdetéseken is emlékeztetik a helyieket Madeleine-re.
McCannék először egy spanyol magándetektív-irodát bíztak meg a kislány fellelésével, de a Metodo 3 nevű cég - miután a Madeleine-alapítvány 300 ezer fontot (csaknem 100 millió forintot) kifizetett neki - teljes kudarcot vallott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


