A voksok 56 százalékát szerezte meg
Gasparovic nyerte a szlovákiai elnökválasztást
Ivan Gasparovic jelenlegi államfő nyerte meg a szombati köztársasági elnökválasztást Szlovákiában.
2009.04.05 08:15MTIA szavazatok több mint 90 százalékának összeszámlálása alapján kijelenthető, hogy Szlovákia elnöke a következő öt évben is Ivan Gasparovic lesz.
Az 5919 választókerületből 5401-ben számolták össze eddig a szavazatokat. Ennek eredménye szerint Gasparovic a voksok 56,24 százalékát szerezte meg, míg vetélytársát, Iveta Radicovát a szavazók 43,72 százaléka támogatta. A részvételi arány valamelyest meghaladta az 51,5 százalékot.
"A választók értékelték munkámat, megmutatták, kit tartanak hitelesnek és kiben bíznak meg" - szögezte le az újraválasztott államfő. "
Jelszavam nem változik: nemzetien gondolkodom, szociálisan érzek" - szögezte le. "Köszönetet akarok mondani egész Szlovákiának, hogy a stabilitást választotta" - jelentette ki Robert Fico miniszterelnök, aki éjfél előtt megjelent Gasparovic stábjában.
Sajtóértekezletén Fico is keményen nekiment a szlovák sajtónak, amely szerinte a választás legnagyobb vesztese. "Hazudtak, szennyet szórtak ránk és piszkos munkát végeztek" - jegyezte meg a kormányfő. Bejelentette: hétfőn sajtóértekezleten értékeli a választást. Radicová elismerte vereségét és gratulált Gasparovicnak a győzelemhez. Kiemelte, hogy az egymillió ember támogatását kötelezettségként fogja fel egy "új kezdetre". Felszólította támogatóit, hogy tartsák tiszteletben a választás eredményét.
Hangsúlyozta: továbbra is elutasítja a hazugságokat, amelyekhez ellenfelei folyamodtak a választási kampány során. "Mindent megteszek annak érdekében, hogy Szlovákiában fordulat álljon be, és győzzön a tisztesség politikája" - hangoztatta. Radicová úgy vélte: nem a magyar kártya döntötte el a választás sorsát, hanem az, hogy Fico és pártja kiállt Gasparovic mellett. Csáky Pál, az MKP elnöke úgy vélte: rossz hír Szlovákia számára, ha hazugságokkal és a magyar kártyával választást lehet nyerni.
Kapcsolódó írások:
- MKP: Gasparovic és támogatói visszavetették Szlovákiát a legsötétebb meciari időszakba
- Radicová felszólította Gasparovicot: választási kampányában ne használja a magyar kártyát
- Gasparovic és Radicová jutott a szlovákiai államfőválasztás második fordulójába
- Gasparovic: "Egy kis idegesség" tapasztalható a szlovák-magyar kapcsolatokban
- Bírálja a szlovák sajtó Gasparovicot
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


