Tengeri kel, Bakewell torta
Biolazac Skóciából, báránykaraj Walesből - Jamie Oliver visszafogott menüje a G20 vendégeinek
Egyszerű ételeket ígért a világ egyik legnépszerűbb tévés szakácsa, Jamie Oliver a londoni G20 csúcstalálkozó neves vendégeinek: a bankett ételsorában valóban a szigetország hagyományos fogásai lesznek a főszereplők, ám a köretekkel való érdekes párosítás mintegy "megemeli" a menüt.
2009.04.01 17:26MTIJamie Oliver főz a 20 legnagyobb fejlett és fejlődő ország (G20) londoni csúcstalálkozóján az állam és kormányfőknek, valamint partnereiknek egyaránt.
A kísérőknek szóló, Downing Street-i vacsorára Sarah Brown, a brit miniszterelnök felesége hívta meg az állam és kormányfők partnereit - köztük Michelle Obamát - valamint művésznőket, üzletasszonyokat, illetve olyan hírességeket, mint J. K. Rowling, a Harry Potter könyvek szerzője. A menüsort Jamie Oliver tervezte, de volt abba némi beleszólása a brit kormányfőnek, Gordon Brownnak is: amint azt a The Times közölte, Brown el akarta kerülni a tavalyi japán G8 csúcs malőrjét, amikor 18 fogásos vacsorát tálaltak a nemzetközi élelmiszerválság hatásait elemző meghívottaknak.
A G20 bankettjén az előétel skót biolazac lesz, tengeri kellel, tengeri köménnyel és hagyományos ír kenyérrel tálalva. A főétel Észak-Walesből származó bárány sütve, kiflikrumplival és erdei gombával körítve, és mindezt mentaszósz teszi pikánssá. A desszert a híres hagyományos angol sütemény, a Bakewell torta, amelyet mandulával és dzsemmel tölt meg Jamie, és vaníliaszósszal tesz még szaftosabbá. A vegetáriánusokra is gondoltak a szervezők, mint manapság minden vacsorán: kecskesajtot és lestyános krumpligombócot tálalnak a húsevés ellenzőinek.
A szolid menü alapeszméje az volt, hogy minőségi nagy-britanniai alapanyagokat használjanak fel, kerülve minden gasztronómiai különcséget.
A csúcs résztvevőinek az ételeket Jamie Oliver Fifteen (Tizenöt) nevű éttermének fiatal alkalmazottai szolgálják fel. Az éttermet azért alapította évekkel ezelőtt Oliver, hogy hátrányos helyzetű fiatalokon segítsen és bebizonyítsa, megállják a helyüket egy magas követelményeket támasztó ínyencétteremben is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


