Tragédia
Kigyulladt egy folyami hajó Kongóban, sokan életüket vesztették
A halottak száma a jelenlegi ismeretek szerint 148, és sokakat egyelőre eltűntként tartanak nyilván.
2025.04.20 14:32MTIKigyulladt és felborult egy folyami hajó a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a katasztrófában legkevesebb 148-an életüket vesztették, és sokakat még keresnek - jelentette a helyi média különböző tisztségviselőkre hivatkozva.
A Reuters hírügynökségnek a Sky News és az Associated Press jelentései alapján készített összefoglalója szerint egy mintegy ötszáz utast, köztük nőket és gyerekeket szállító, fából készült motoros hajó gyulladt ki a Kongó-folyón.
A tüzet az egyik utas okozta, miután főzni akart a hajó fedélzetén - mondta az AP-nek nyilatkozva Compétent Loyoko folyami biztos. Elmondása szerint számos utas, közöttük nők és gyerekek úgy lelték halálukat, hogy vízbe ugrottak, de nem tudtak úszni.
A Sky News jelentése szerint mintegy száz, vízből kimentett túlélőt és égési sérülteket egy rögtönzött ellátóhelyre, illetve a legközelebbi város, Mbandaka kórházába szállították.
A halottak száma a jelenlegi ismeretek szerint 148, és sokakat egyelőre eltűntként tartanak nyilván.
Kongóban gyakoriak a hajóbalesetek. A folyó menti falvak közötti közlekedés legfőbb eszközei a régi, fából készült hajók, amelyek gyakran a kapacitásukat messze meghaladó mértékben vannak megterhelve.
2024-ben legkevesebb 78 ember fulladt meg, miután felborult egy 278 utast szállító hajó a Kivu-tavon, az ország keleti határán. Egy másik, tavaly decemberi katasztrófában legkevesebb 22 ember halt egy folyami hajó elsüllyedésekor.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:17 Változékony idő várható a hétvégén
- 16:59 Szijjártó Péter: százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD
- 14:56 Agrometeorológia: a hűvös idő lassítja a növények fejlődését
- 12:43 Tour de Hongrie - Tömegbukás miatt néhány versenyzőt kórházba kell szállítani
- 10:39 Több mint 18 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország északi és déli része között
- 8:36 Országos lefedettségű interaktív térképet indított az UNICEF
- 6:12 Gerard Depardieu bűnös: 18 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott szexuális zaklatásért
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06