USA
A washingtoni Fehér Háznál tartott kampánygyűlést Kamala Harris
Az ország egységesítését és az emberek meghallgatását, valamint konszenzust és kompromisszumot ígért elnökké választása esetére Kamala Harris demokrata elnökjelölt a Washingtonban tartott kampánygyűlésén kedden.
2024.10.30 12:07MTIA Fehér Ház közelében, mintegy tízezres tömeg előtt beszélve, az alelnök kijelentette, hogy megválasztása esetén elnöksége más lesz, mint Joe Bidené volt, mert más idők járnak, mint négy évvel ezelőtt.
Kamala Harris ellenfeléről, Donald Trump republikánus elnökjelöltről azt állította, hogy van egy listája az ellenségeiről, akiket el akar ítéltetni.
Vannak erőszakos szélsőségesek, akiket a 2021. január 6-i zavargások miatt ítéltek börtönre, és Trump szabadon akar engedni - mondta.
Megfogalmazása szerint "miközben Donald Trump az ellenségeinek listájával érkezne első munkanapjára a Fehér Házba, addig ő a teendők listájával".
Donald Trump kedden Floridában tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt állította, miközben demokrata ellenfele őt vádolja gyűlölettel, a gyűlöletkeltés Kamala Harris kampányát jellemzi.
A volt elnök úgy fogalmazott, hogy Kamala Harris célja "az ország elpusztítása", mert oda vezet a demokraták által követett bevándorláspolitika. Egyben azt ígérte, hogy az Egyesült Államokban működő bűnbandák elkobzott vagyonából kártérítési alapot hoznak létre az illegálisan érkezett bevándorlók által elkövetet bűncselekmények áldozatainak javára.
Kamala Harris és Donald Trump szerdán folytatja kampánykörútját, elsősorban az elnökválasztás eredménye szempontjából meghatározó államokban.
Donald Trump szerdán Wisconsinban, majd Észak-Karolinában tart kampánygyűlést, csütörtökön pedig Nevada államba látogat, ahonnan Új-Mexikóba megy.
Kamala Harris szerdán Wisconsin államban lesz, majd Pennsylvaniába utazik, csütörtökön pedig Nevada és Arizona államban kampányol.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06