Vallásmti
EJEB: nem sérti a tanulók jogait, ha megtiltják a vallási szimbólumok használatát az oktatási intézményekben
A tilalom alól kivételt képeznek a hittan illetve felekezeten kívüli etikaórák.
2024.05.16 13:37MTINem sért jogot, ha megtiltják a tanulóknak, hogy vallási szimbólumokat viseljenek az oktatási intézményekben - mondta ki csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).
Az ügy három fiatal muszlim nőt érintett, akik panasszal fordultak a strasbourgi székhelyű testülethez, mert a belgiumi flamand közösség oktatási rendszere 2009-ben tilalom alá helyezte a vallási szimbólumnak minősülő fejkendő és minden más vallási jelkép viselését a középiskolákban. A tilalom alól kivételt képeznek a hittan illetve felekezeten kívüli etikaórák.
A felperesek azzal érveltek, hogy a tilalom sértette a magánéleti, a vallás- és véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogaikat.
A bíróság szerint azonban, a semlegesség elve a közösségi oktatási rendszerben, amely általánosságban tiltja bármely vallási szimbólum viselését nem ellentétes a lelkiismeret- és vallásszabadsághoz való joggal. A testület úgy ítélte meg, hogy a nemzeti hatóságok jogosultak voltak arra, hogy a flamand közösség oktatási rendszerében alkalmazzák a semlegességi elvet.
"A szóban forgó korlátozás arányosnak mondható mások jogainak és szabadságainak, valamint a közrendnek védelmére irányuló célokkal, tehát alkalmazása szükséges egy demokratikus társadalomban" - olvasható az ítéletben.
A bíróság úgy ítélte meg továbbá, hogy a felperesek keresetének fennmaradó része elfogadhatatlan, mivel a kérelmezők nem merítettek ki minden lehetséges jogorvoslati lehetőséget saját országukban, mielőtt az EJEB-hez fordultak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:30 KTK: a nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen
- 10:27 Ki kell javítani Erdély legdrágább és leglátványosabb panorámaútját
- 6:53 A szúnyoggyérítő konzorcium tagadja, hogy magzatkárosító a szúnyogirtás
- 20:23 Cicciolina tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06