Botrány
A Boeinget leleplező halott mérnök sosem tűnt öngyilkos hajlamúnak
A rendőrségnek nyomoznia kell, állítják az ügyvédek.
2024.03.16 17:20ma.huMint ahogyan arról korábban már a ma.hu is beszámolt, lőtt sebbel, holtan találták autójában a Boeing vállalat nyugdíjas mérnőkét. A férfi súlyos problémákat tárt fel a vállalatnál, és a tárgyalási időszak alatt lelte halálát.
A John Barnettet képviselő ügyvédek azonban kijelentették, hogy nem láttak arra utaló jelet, hogy Barnett öngyilkos lett volna, miután a helyi hatóságok szerint önkezével vetett véget életének.
"John Barnett éppen egy meghallgatás közepén volt, miután nyilvánosságra hozta a vállalat gyártási szabványaival kapcsolatos problémákat, amely már majdnem a végéhez közeledett. Nagyon jó hangulatban volt, és nagyon várta, hogy maga mögött hagyja életének ezt a szakaszát, és továbblépjen. Nem láttuk semmi jelét annak, hogy öngyilkos akart lenni. Ezt senki sem tudja elhinni" - mondták Barnett ügyvédei a Szputnyikkal megosztott nyilatkozatukban.
A hét elején a dél-karolinai Charleston halottkémi hivatala közölte, hogy Barnettet egy nyilvánvalóan önkezűleg okozott lőtt sebbel a testén holtan találták. A Charleston városi rendőrség vizsgálja Barnett halálát - közölte a halottkémi hivatal.
Barnettnek a közelmúltban keresztkérdéseket tettek fel a Boeing ügyvédei, és a tervek szerint szombaton további kérdésekre kellett volna válaszolnia, de a tárgyaláson egyszerűen nem jelent meg.
Barnett több mint három évtizeden át dolgozott a Boeingnél, mielőtt 2017-ben nyugdíjba vonult. Barnett azzal vádolta a Boeinget, hogy a 787 Dreamliner típusú repülőgépek gyártásának felgyorsítása érdekében a Boeing észak-charlestoni üzemében mellőzte az előírások betartását.
Barnett ügyvédei azt mondták, hogy további információra van szükségük a bejelentő halálával kapcsolatban. A charlestoni rendőrségnek teljes körűen ki kell vizsgálnia Barnett halálát, és pontosan tájékoztatnia kell a nyilvánosságot az eredményekről – áll az ügyvédek közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06