Ukrajnai háború
Lavrov: a Nyugat álláspontja miatt nincs mód a rendezésre
Oroszország kész a konfliktus politikai és diplomáciai rendezésére a "terepen" kialakult realitások alapján.
2024.02.14 15:23MTIA Nyugat jelenlegi álláspontja miatt nincs lehetőség az ukrajnai rendezésről történő megállapodásra - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz parlamentben szerdán tartott kormányórán elhangzott beszédében.
Megismételte, hogy Oroszország kész a konfliktus politikai és diplomáciai rendezésére a "terepen" kialakult realitások alapján.
Kijelentette: Moszkva nem fogja hagyni, hogy a Moldova Dnyeszter menti területein élő 200 ezer orosz állampolgár egy újabb, a régió destabilizálására irányuló "nyugati kaland" áldozatává váljon. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati országok ellenzik a regionális rendezés előmozdítására hivatott, "5+2" összetételű csoport összehívását, és Moszkva részvétele nélkül próbálják megoldani a problémát.
Lavrov azt hangoztatta, hogy az Oroszország elszigetelésére tett nyugati kísérletek kudarcot vallottak, azzal összefüggésben, hogy Moszkva erősíti együttműködését a globális Déllel és Kelettel.
Lavrov szerint az Egyesült Államok megközelítése a Közel-Keleten ugyanolyan destruktív, mint az ukrán kérdésben.
"Azok az évek óta tartó kísérletek, amelyeket (Washington) a közel-keleti rendezésben való közvetítői erőfeszítések monopolizálására tett, a helyzet irányíthatatlanná válásához vezettek" - mondta a miniszter.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak kijelentette: "nem igaz" a Reutersnek az az értesülése, miszerint Oroszország az ukrajnai konfliktus "befagyasztására" tett javaslatot az Egyesült Államoknak, amely ezt elutasította. Az RBK orosz gazdasági lapot az amerikai külügyminisztériumban úgy tájékoztatták, hogy Washington nem folytatott tárgyalásokat Moszkvával az ukrajnai konfliktus lezárásáról, és ezt nem is tervezi.
Peszkov az orosz védelmi minisztérium illetékességébe utalta azoknak a sajtóhíreknek a megválaszolását, amelyek szerint ukrán csapás érte a Cezar Kunyikov nagy partraszálló hajót a a Fekete-tengeren.
Lavrov nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Oroszország kilépjen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetből (EBESZ). Kijelentette, hogy erről egyelőre nincsen szó, de a kérdés "a levegőben lóg". Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke kedden közölte, hogy Oroszország ki fog lépni az EBESZ Parlamenti Közgyűléséből, mert a testület átpolitizálódott, és elvesztette önállóságát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06