El sem találta, mégis elítélik
Három évi börtönre ítélték a bagdadi cipődobálót
Három évi börtönre ítélte csütörtökön egy bagdadi bíróság azt az újságírót, aki tavaly decemberben cipőjével próbálta megdobni az utolsó iraki sajtókonferenciáját tartó George Bush amerikai elnököt.
2009.03.12 10:56MTIAz ítéletet Muntaszir az-Zaidi munkaadója, az al-Bagdadíja televízió jelentette be. Zaidit külföldi vezető elleni támadás címén ítélték el. Az újságíró tagadta bűnösségét, cselekedetét "a megszállásra adott természetes válaszként" indokolta.
Védője szerint a vád azért sem állta meg a helyét, mert Bush nem hivatalos látogatáson tartózkodott Bagdadban, váratlanul, meghívás nélkül érkezett.
Ez utóbbi érvelést azonban a bíró elutasította, az iraki miniszterelnöki hivatal közlésére hivatkozva. Núri al-Máliki kormányfő maga is jelen volt a sajtótájékoztatón.
Bár Muntaszir az-Zaidi nem találta el az amerikai elnököt cipőivel, pillanatok alatt médiasztár és az arab világ hőse lett belőle, sőt több ország cipőgyártó cégei vetélkedtek egymással a Busht célba vevő cipők márkavédjegyéért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06