Háború
Irán szerint stratégiai hiba az amerikai csapássorozat a Közel-Keleten
A teheráni külügyminisztérium kommentálta a közelmúltban Szíriában és Irakban a milíciacsoportok ellen indított hadműveleteket.
2024.02.04 09:33ma.huAz Egyesült Államok hatalmas hibát követett el azzal, hogy iraki és szíriai célpontokat támadott, mivel ez csak tovább szítja a feszültséget az amúgy is zavaros térségben - jelentette ki Nasszer Kanáni iráni külügyminisztériumi szóvivő.
Kanaani szombati nyilatkozatában elítélte a két országban lévő milíciacsoportok elleni amerikai légicsapásokat. Amerikai tisztviselők szerint a támadások célpontjai az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) Quds Force nevű, külföldi műveletekre szakosodott titkos elitegységéhez kapcsolódó csoportok voltak, és válaszul egy korábbi, egy jordániai amerikai katonai állomáshely elleni támadásra érkeztek, amelynek következtében három katonatiszt meghalt és több tucatnyian megsebesültek.
A minisztérium szóvivője ragaszkodott ahhoz, hogy Washington megsértette Irak és Szíria szuverenitását és területi integritását, és a döntést "az amerikai kormány újabb kalandos és stratégiai hibájának nevezte, amelynek nem lesz más eredménye, mint a feszültség és az instabilitás fokozódása a térségben".
Hangsúlyozta azt is, hogy a csapások megindításával az Egyesült Államok segíti Izraelt, amely konfliktusba került a Hamász palesztin fegyveres csoporttal a Gázai övezetben. Utóbbi szoros kapcsolatokat ápol Teheránnal, és október elején megtámadta a zsidó államot, a harcok tízezrek halálát - köztük sok civilt - és példátlan pusztítást eredményeztek.
Kanaani hozzátette, hogy a jelenlegi, az egész régióra kiterjedő válság gyökere "az izraeli rezsim megszállása" és gázai műveletei, valamint "a palesztinok ellen az Egyesült Államok korlátlan támogatásával folytatott népirtás".
A szóvivő azonban nem tért ki az amerikai állításokra, miszerint az iráni kötődésű csoportokat támadtak volna. Teherán korábban azt állította, hogy az amerikai katonai létesítményeket megtámadó regionális csoportok önállóan és nem Irán utasítására cselekedtek.
Pénteken Joe Biden amerikai elnök a térségben végrehajtott újabb amerikai légicsapáshullámot kommentálva hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok "nem törekszik konfliktusra sem a Közel-Keleten, sem a világ más részén", de megtorlásra figyelmeztetett azokkal szemben, akik kárt okoznak az amerikaiaknak. Magas rangú amerikai tisztviselők is kijelentették, hogy nem akarnak konfliktust Iránnal.
Az amerikai lépéseket megelőzően Ebrahim Raisi iráni elnök is azt mondta, hogy Teherán "nem lesz semmilyen háború kezdeményezője", de megfogadta, hogy "határozottan válaszol" bárkinek, aki megpróbálna nyomást gyakorolni országára.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06