Azért akarta megölni, mert rendreutasította
Tizenkét évi börtönre ítéltek egy cseh neonácit gyilkossági kísérlet miatt
Jogerősen tizenkét évi börtönbüntetésre ítélt a prágai fellebviteli bíróság szerdán egy fiatal szélsőségest, mert megkísérelt megölni egy másik fiatalembert, amiért rendreutasította őt náci karlendítéséért és rasszista jelszavak kiabálásáért.
2009.03.11 16:40MTIA bíróság szerdai ítéletével helybenhagyta egy alsóbb fokú bíróság januári ítéletét.
Az elítélt, a 20 éves Lukás Vorobel tavaly májusban a dél-csehországi Strakonice településen késsel nyakon szúrta a 22 éves Jakub Sterbíket, aki ennek következtében megbénult, és máig egészségi problémákkal küszködik. A fellebbviteli bíróság megerősítette a Vorobel barátjára, a 23 éves Martin Vachtára testi sértés kísérletéért korábban kiszabott hároméves szabadságvesztést is. Vachta ugyanis késsel megvágta Sterbík barátját, amikor az megszúrt társa segítségére próbált sietni. Vorobel és Vachta a cseh ügyészség szerint tavaly májusban nyilvános helyen a német nemzetiszocialisták egykori üdvözlését, a Sieg Heilt, valamint a zsidók elgázosítását követelő jelszavakat harsogott, és náci karlendítésre emelte karját.
A nemzetiszocialista jelszavak kiabálása mellett a két fiatalember a testén is hordoz náci jelképeket: Vachta az SS jelképét tetováltatta magára, Vorobel pedig horogkeresztet égetett a mellkasára.
A cseh rendőrség Vachta lakásán tartott házkutatás során lőfegyvert és lőszereket talált, ezért a fiatalembert jogtalan fegyvertartásért is elmarasztalta a bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


