Tragédia
Mise közben beomlott egy mexikói templom teteje, legalább tíz ember meghalt
A halálos áldozatok között három gyermek is van.
2023.10.02 09:37MTIÖsszeomlott egy templom tetőszerkezete az észak-mexikói Ciudad Madero városában a vasárnapi mise közben, a balesetben legkevesebb tíz ember életét vesztette és mintegy ötvenen megsebesültek - közölték a helyi hatóságok.
Az állam kormányzója arról számolt be, hogy a halálos áldozatok között három gyerek is van. A tájékoztatás szerint katonák segítségével a mentőegységek munkagépekkel és mentőkutyákkal kutatnak túlélők után a romok alatt.
Harminc embernek nyoma veszett - közölte a texasi határ mentén fekvő Tamaulipas állam védelmi minisztériumának szóvivője.
A helyi Foro TV televíziós csatorna hírműsorában a minisztérium szóvivője köszönetet mondott a helyi vállalkozóknak, hogy felszerelést biztosítottak a romok eltakarításához és segítettek a mentési munkálatokban.
José Armando Álvarez, az egyházmegyét vezető püspök elmondta hogy a templomban éppen keresztelőt tartottak, amikor a templom teteje beomlott. Mintegy nyolcvanan lehettek az épületben.
"Jelenleg a mentőcsapatok a szükséges munkálatokat végzik, hogy kimentsék a romok alatt rekedt embereket" - mondta a püspök.
🇲🇽 | LO ÚLTIMO: Trágico suceso en Ciudad Madero, México, donde una iglesia se derrumbó durante una ceremonia de bautizo, resultando en múltiples fallecimientos. Se reporta que decenas de personas quedaron atrapadas bajo los escombros. pic.twitter.com/t7f527Dkv6
— UHN Plus (@UHN_Plus) October 1, 2023
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06