Románia
Mesterséges intelligenciát és kiberbiztonságot is oktatnak az új tanévben a kolozsvári BBTE-n
A román, magyar és német tagozattal, illetve angol nyelvű képzési programmal is rendelkező erdélyi egyetem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a digitális világ elvárásaihoz igazítsa oktatási kínálatát.
2023.09.21 06:30MTIMesterséges intelligencia alapszak és kiberbiztonság mesterképző indul az új tanévtől a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, mindkettő angol nyelven - írta szerdai közleményében a felsőoktatási intézmény.
A román, magyar és német tagozattal, illetve angol nyelvű képzési programmal is rendelkező erdélyi egyetem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a digitális világ elvárásaihoz igazítsa oktatási kínálatát, a két új szak is ennek eredménye.
Az egyetemen - Romániában elsőként - 50 diák tanulhat alapszakon angol nyelven a mesterséges intelligenciáról, eddig csak mester- vagy doktori képzésen volt erre lehetősége az informatikát végzett hallgatóknak. Az új szakot nagy érdeklődés övezte, nyolc jelentkező volt minden helyre - írták.
A közlemény arra emlékeztet, hogy a számítástechnika és az informatikai rendszerek tudományterületén a nemzetközi egyetemi rangsorok szerint a BBTE az első helyen áll az országban. Daniel David rektor szerint ez a vezető szerep késztette őket az új alapszak elindítására. Elmondta, hogy az egyetemnek több nemzetközi partnere is van e téren, például a Microsoft szoftvergyártó cég.
A BBTE az új tanévben kiberbiztonság mesterképzést is indít angol nyelven, ahol mintegy 40 romániai és külföldi diák folytatja tanulmányait. A Romániában szintén úttörőnek számító képzés egy év vendégoktatást is biztosít a hallgatóknak más európai egyetemeken. Az új képzési programot a kiberbiztonsági szakemberek iránti nagy igény szülte - közölték.
A BBTE vezetése júniusban jelentette be, hogy az október 2-án kezdődő 2023/2024-es tanévben számos új szakot indít alkalmazkodva a legújabb munkaerőpiaci elvárásokhoz. A magyar nyelvű képzések közül a digitális média szakot, illetve az üzleti és pénzügyi adatelemzést említették.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06