Ipari röntgenkészülékek lehetnek a ludasok
Sugárfertőzést kapott négy vasutas?
Sugárfertőzésre utaló tünetekkel került kórházba Kárpátalján négy mozdonyvezető, akiknek a szerelvényét ipari röntgenkészülékkel világították át Szlovákiában.
2009.03.05 11:05MTIA február közepén történt esetről csütörtökön megjelent számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap számol be.
A cikk szerint a szlovákiai Mátyóc vasútállomásán 2007-ben helyezték üzembe azt az ipari röntgenberendezést, amellyel az Ukrajnából érkező tehervonatokat világítják át. Akkor az ukrán fél ahhoz a feltételhez kötötte a készülék alkalmazását, hogy a szerelvények személyzetét nem teszik ki az emberi szervezet számára engedélyezett dózis többszörösét kitevő sugárzásnak. A hetilap úgy értesült, hogy ez év elején a szlovákok többször is átvilágították az ukrán mozdonyokat a személyzettel együtt. Két mozdonyvezető február 14-én lett rosszul a határátlépést követően: megnőtt a vérnyomásuk, szédülésre, fejfájásra, hányingerre és általános gyengeségre panaszkodtak.
Mentővel vitték őket a szlovákiai Nagykapos kórházába, onnan a tüneti kezelés után a vasutasokat az Ungvári Vasúti Kórházba szállították, ahol jelenleg is folyik a gyógyításuk.
Két további mozdonyvezető ugyanarról a határállomásról néhány nappal később került hasonló tünetekkel az ungvári kórházba. A folyamatos orvosi vizsgálatok ellenére eddig nem sikerült megállapítani a mozdonyvezetők betegségét.
Elmondásuk szerint nem javul az állapotuk, s attól tartanak, hogy az illetékesek megpróbálják eltussolni a velük történteket, amire mostanáig a szlovák fél sem szolgált magyarázattal - írta a beregszászi hetilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


