Románia
Lemondott Nicolae Ciuca román miniszterelnök
A tizedik, parlament által beiktatott miniszterelnöke volt Romániának.
2023.06.12 15:48MTILemondott miniszterelnöki tisztségéről Romániában Nicolae Ciuca, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn, hogy a koalíciós egyezmény értelmében átadja helyét Marcel Ciolacunak, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének.
A PSD, a PNL és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével alakult nagykoalíció már a Ciuca-kabinet 2021 novemberében történt beiktatása előtt megállapodott a cseréről, amelyet a - hétfőn felfüggesztett - közoktatási sztrájk miatt halasztottak el néhány héttel.
Rövid sajtónyilatkozatában Ciuca rámutatott: az eredetileg május 25-ére beütemezett lemondását a koalíciós partnerekkel egyetértésben azért halasztották el, mert sürgősebb volt a társadalmi konfliktust lezárni. Úgy értékelte, hogy a tanügyi alkalmazottak bérének emeléséről szóló sürgősségi kormányrendeletek hétfői elfogadásával ez a célkitűzés, valamint a tanárok követelései is teljesültek, ugyanakkor kifejezte reményét: a szakszervezetek is megértik, hogy a kormány nem hozhat felelőtlen, populista intézkedéseket.
A liberális politikus nem vont mérleget kormányfői tevékenységéről, csak annyit mondott, hogy a nagykoalíciót egy politikai válság lezárása érdekében hozták létre, amelyeket további válságok követtek, de mandátuma idején sikerült megőrizni az ország stabilitását.
A folytatásról elmondta: gyors váltást terveznek, szerinte a Marcel Ciolacu vezette új kormányt akár már csütörtökön beiktathatja a parlament.
A PNL és a PSD nemcsak a kormányfői, hanem több miniszteri poszton is személycserét tervez, a kormányzati tisztségekért újrakezdődött harc miatt pedig kétségessé vált az RMDSZ további kormányzati részvétele.
Marcel Ciolacu PSD-elnök Ciuca lemondása után is megerősítette: továbbra is azt szeretné, hogy az RMDSZ kormányon maradjon, és amennyiben ő kap kormányalakítási megbízást az államfőtől, tárgyalóasztalhoz fog ülni Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel és Nicolae Ciucával.
Szombaton Ciolacu azzal a bejelentéssel állt a nyilvánosság elé, hogy az eddigiekhez képest más kormányzati posztokat ajánl a magyar szövetségnek, holott Kelemen Hunor már pénteken közölte vele, hogy az RMDSZ nem tudja elfogadni az európai projekteket kezelő, illetve az energiaügyi minisztérium vezetését a fejlesztési tárca és a környezetvédelem helyett.
Kelemen Hunor azt is jelezte: az RMDSZ nem távozik önként a kormányból, de nem zárja ki, hogy kihagyják a következő kabinetből. Hétfői nyilatkozatában az RMDSZ elnöke értelmetlennek nevezte azt a felvetést, hogy az RMDSZ adott esetben parlamenti támogatást nyújtson egy olyan kormánynak, amelyből "kilökték". A PNL-nek és a PSD-nek az RMDSZ szavazatai nélkül is kényelmes többsége van a parlamentben - tette hozzá.
Az elnöki hivatal másfél órával Ciuca lemondása után közölte: Klaus Iohannis államfő kiadta a kormányfői poszt megüresedésének tudomásul vételéről szóló rendeletet, egy másik rendeletben pedig Catalin Predoiu liberális igazságügyi minisztert nevezte ki ideglenes miniszterelnöknek.
Az elnök alkotmányos kötelezettségeinek megfelelően kedden egyeztetni fog a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításával megbízandó miniszterelnök-jelölt kinevezése érdekében - közölte az elnöki hivatal. A honlapon közzétett menetrend szerint a PNL, a PSD és a (nem magyar) kisebbségi frakció küldöttségét együtt, az RMDSZ-t viszont fél órával később fogadja Klaus Iohannis államfő.
Nicolae Ciuca a tizedik, parlament által beiktatott miniszterelnöke volt Romániának az utóbbi másfél évtizedben (az ügyvivők nélkül, illetve a kormány élére más politikai összetételű kabintettel visszatérő miniszterelnököket csak egyszer számolva). A kommunizmus bukása óta eltelt 33 évben a 18, parlament által beiktatott kormányfő közül csak három töltötte ki négyéves mandátumát: Nicolae Vacaroiu (1992-1996), Adrian Nastase (2000-2004) és Calin Popescu Tariceanu (2004-2008).
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
- 19:30 Megválasztották az új pápát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06