Azt hitték beteg, de nem
9 hónapig nem tűnt föl az orosz asszonynak, hogy állapotos
Éles alhasi fájdalmakkal fordult orvoshoz egy 48 éves orosz asszony Zelenogradban, majd számára is teljesen váratlanul egészséges gyermeknek adott életet.
2009.02.24 16:28MTIAz asszonyt megvizsgáló sebész megállapította, hogy hatalmas daganat nőtt a hasában, és már vitték is a műtőbe. Útközben azonban véletlenül meglátta egy szülész, aki úgy vélte, az asszonynak egyszerűen szülési fájdalmai vannak, s a közelebbi vizsgálatnál meg is látta a baba feje búbját.
Mire kézmosás után visszaérkezett a helyszínre, már meg is született a 2600 grammos kisfiú.
A kismama később elmondta: nem is sejtette, hogy viselős. Havi vérzése ugyan jó néhány hónappal korábban elmaradt, de ezt a korával járó klimaxnak tulajdonította.
Pedig nem volt tapasztalat híján: Julija lánya 21 éves, 27 éves Anna lánya pedig öt éve már maga is mama. A Moszkovszkij Komszomolec című lap szerint a család örömmel fogadta a késői és váratlan jövevényt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


