283 megsebesült
Hatvannégy orosz katona esett el a grúziai háborúban
Összesen 64 orosz katona esett el a tavaly augusztusi grúziai háborúban és az azt követő másfél héten, további 283 megsebesült, 3-at pedig eltűntként tartanak nyilván.
2009.02.21 16:35MTIEzek az áldozatszámok az augusztus 8-a és 24-e közötti időszakra vonatkoznak - mondta Nyikolaj Pankov tábornok az Eho Moszkvi rádióban. Az orosz főügyészi hivatal szeptemberben azt közölte, hogy 71 orosz katona halt meg a konfliktusban, de hozzáfűzte, hogy ebbe beleszámítanak a közvetlenül a háború előtt és után, békefenntartó tevékenység közben elesett katonák is.
Pankov bejelentette: "az állam megtalálta a módját annak, hogy 100 ezer dollár" kártérítést fizessen minden elesett katona családjának. Grúzia augusztusban támadást indított Dél-Oszétia ellen, hogy ismét a fennhatóság alá vonja a Moszkva-barát szakadár területet, de az orosz hadsereg visszaverte az offenzívát, és mélyen behatolt Grúzia Tbiliszi ellenőrzése alatt álló részébe is.
Grúzia saját állítása szerint 169 katonáját veszítette el, a polgári lakosságból pedig 228-an haltak meg az öt napig tartó háborúban. Az orosz főügyészi hivatal közölte, hogy 165 déloszét lakos halálát regisztrálta. Amikor még tartott a háború, Oroszország azt állította, hogy mintegy 2000 déloszét polgári személy vesztette életét a harcok következtében. Mind Oroszország, mind Grúzia tagadja, hogy hadseregeik túlzott erőt alkalmaztak volna a másik ellen, vagy hogy polgári lakosokat vettek volna célba.
Kapcsolódó írások:
- Grúzia újabb katonai konfliktustól tart
- Magyarország támogatja Grúzia és Ukrajna NATO-tagságát
- Képek: Amerikai hadihajók érkeznek a grúziai Potiba, ahol orosz katonák is állomásoznak
- Grúzia: Nincs jele nagyszabású orosz csapatkivonásnak - Berlin sürgeti
- McCain 56-hoz hasonlította a grúziai válságot
- Bush: Dél-Oszétia és Abházia Grúzia része - Vitának helye nincs
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


