Nyert a jobbközép?
A részeredmények szerint a Kadima szerezte a legtöbb mandátumot Izraelben
Cipi Livni jobbközép Kadima pártja szoros versenyben, mindössze egy képviselői hellyel megelőzte a Benjámin Netanjahu irányította jobboldali Likudot az izraeli parlamenti választásokon - derült ki a szavazatok 99 százalékos feldolgozottsága alapján szerda hajnalban közzétett részeredményekből.
2009.02.11 06:59MTIA Kadima 28, az ellenzéki Likud pedig 27 mandátumra számíthat a 120 fős kneszetben. A Kadima így várhatóan eggyel kevesebb képviselővel rendelkezik majd, míg a Likud az eddigi 12 mandátumához képest jelentősen megerősödik.
A harmadik legerősebb párt - a nem hivatalos eredmények szerint - a szélsőjobboldali Iszrael Béténu (Izrael az Otthonunk) lett 15 mandátummal, negyedik helyen pedig a Munkapárt végzett 13 képviselővel. A Sasz szefárd ultraortodox vallási párt 11 törvényhozót delegálhat a parlamentbe.
A hajnalban közzétett eredményekbe még nincs beleszámítva mintegy 175 ezer izraeli katona szavazata. Ez azt jelenti, hogy még öt-hat mandátum sorsa bizonytalan, de választási elemzők szerint ez már nem fog jelentősen változtatni a végeredményen.
A választási bizottság közlése szerint a választásra jogosultak részvételi aránya elérte a 65,5 százalékot. Hiába szerezte a Kadima a legtöbb mandátumot a választásokon, nem feltétlenül a legerősebb parlamenti frakció alakíthat majd kormányt. Simon Peresz államfő azt a politikust fogja megbízni a kormányalakítással, akinek a legnagyobb esélye van más pártokkal együttműködve többségi koalíciót létrehozni a parlamentben. A jobboldali Likud 65 fős többségre tehet szert a szélsőjobboldal és a vallási pártok együttműködésével, míg a legtöbb szavazatot megszerző Kadima elvileg összesen csak 55 képviselő támogatását tudná biztosítani.
Az urnazárás után mind Livni, mind legfőbb riválisa, Netanjahu egyaránt saját magát kiáltotta ki győztesnek, és azt állította hívei előtt tartott beszédében, hogy ő lesz Izrael új miniszterelnöke.
Az Iszrael Béténu pártnak minden bizonnyal döntő szerepe lesz: várhatóan az a politikus tud majd kormányt alakítani, aki el tudja nyerni Avigdor Liberman ultranacionalista világi pártjának támogatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06