Felrobbantotta magát egy tamil nő
Merénylet! Srí Lankában több gyermek is meghalt
Felrobbantotta magát egy tamil nő hétfőn Srí Lanka harcok sújtotta északi részén egy menekülttábor ellenőrzőpontjánál; legkevesebb 28 ember meghalt, és 90 megsebesült - közölte egy katonai szóvivő.
2009.02.09 11:10MTI"A hadsereg két tisztje és 18 másik katonája meghalt, két tiszt és további 48 katona megsebesült. Nyolc civil vesztette életét, és negyven sebesült meg, köztük sok nő és gyermek" - mondta a szóvivő, Udaja Nanajakkara dandárparancsnok.
A Nemzetbiztonsági Médiaközpont név nélkül nyilatkozó szóvivőjének elmondása szerint a nő a polgárháborús övezetből menekülő civilek csoportjába vegyült Visvamadu városa közelében, s amikor katonák igazoltatták őket, működésbe hozta a rajta lévő robbanószerkezetet. A várost nemrég foglalta el a hadsereg a szeparatista Tamil Eelam Felszabadító Tigriseitől (LTTE). A hadsereg és a sarokba szorított LTTE harcainak övezetéből menekül a polgári lakosság, múlt csütörtök óta legkevesebb 17 ezren hagyták el az északkeleti térséget. Körülbelül 200 ezren rekedtek az övezetben, s az ENSZ és a Nemzetközi Vöröskereszt adatai szerint "több százan" vesztették életüket január eleje óta.
"Próbáljuk menteni a tamil lakosságot, de az LTTE nem hagyja, és most is öngyilkos robbantásos merényletet hajtottak végre civilek között" - mondja Anura Prijadarsana Japa médiaügyi miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


