Koronavírus
Ismét rekordot döntött a napi új esetek száma Németországban
Az utóbbi 24 órában 23 648 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust.
2020.11.20 10:49MTIIsmét rekordot döntött az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzöttek napi száma Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint.
Az utóbbi 24 órában 23 648 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2). Ez 106-tal meghaladja az előző csúcsértéket, az egy héttel korábban regisztrált 23 542-t.
A nyár végén kibontakozott második fertőzéshullám során eddig gyakrabban emelkedett új csúcsra a naponta kiszűrt fertőzöttek száma, és a növekedés mértéke is nagyobb volt.
Ezzel kapcsolatban Lothar Wieler, az RKI vezetője egy csütörtöki tájékoztatóján elmondta, hogy tetőzik a hullám, és a következő napokban csökkenésnek indulhat a napi új esetek száma.
A járvány lassulását jelzi a vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) alakulása is. Ez az érték október vége óta az 1,10 körüli szintről 1 alá süllyedt. Hétnapos mozgóátlaga az RKI legutóbbi, csütörtöki számításai szerint 0,99-en áll. Ez azt jelenti, minden száz fertőzött átlagosan 99 embernek adja át a kórokozót.
Amikor az R tartósan 1 alatt van, a járvány alábbhagy, a vírus visszaszorul és előbb-utóbb eltűnik. Amikor az érték 1 felett van, a járvány egyre inkább terjed, mert minden fertőzött átadja a vírust legalább egy embernek.
Az új esetekkel együtt 879 564 igazolt fertőződést regisztráltak Németországban.
A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 260-nal nőtt, így már 13 630 áldozatot szedett a járvány.
A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) csütörtöki összesítése szerint egy nap alatt 27-tel nőtt, 3588-ra. Nagyjából 60 százalékuk - 2084 beteg - gépi lélegeztetésre szorul.
A DIVI kimutatása szerint országszerte 28 207 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 6273 ágy szabad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


