Koronavírus
Tovább csökkent az új fertőződések száma Csehországban
Az aktív fertőzöttek száma kilencezerrel 140 201-re csökkent, többségüknél a betegség könnyebb lefolyású.
2020.11.13 08:25MTICsehországban tovább csökkent a napi új igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. Az egészségügyi minisztérium honlapján közölt adatokból kitűnik, hogy csütörtökön a laboratóriumi vizsgálatok 7874 új esetet mutattak ki, ami ezerrel kevesebb az egy nappal korábbinál és mintegy 5400-al kevesebb mint egy hete volt.
A péntek reggeli közlés szerint az aktív fertőzöttek száma kilencezerrel 140 201-re csökkent, többségüknél a betegség könnyebb lefolyású.
Néhány százzal visszaesett a kórházban kezelt betegek száma is - 7564-re, közülük 1120 állapotát tartják súlyosnak az orvosok. A csütörtökön esti kimutatás szerint újabb 47 beteg hunyt el a koronavírussal összefüggésbe hozhatóan, a Covid-19-járvány eddigi halálos áldozatainak száma ezzel 5755-re emelkedett. Az elhalálozások napi száma azonban az utólagos pontosítás után még rendszerint megemelkedik.
Az újonnan igazolt koronavírus-fertőződések számának mérséklődése már néhány napja tart Csehországban. Ladislav Dusek, az Egészségügyi Információk és Statisztikák Intézetének igazgatója szerint ez a két-három hete elfogadott szigorú védőintézkedéseknek köszönhető. A járvány terjedésének mutatója a héten 0,8-ra mérséklődött.
Andrej Babis kormányfő október közepén azt mondta, hogyha a reprodukciós szám az akkori 1,5-ről 0,8-ra csökken, a hatóságok mérlegelni fogják az óvintézkedések fokozatos lazítását. "Bár a tendencia pozitív, egyelőre szükség van az óvintézkedések fenntartására" - vélekedett Ladislav Dusek.
Jan Blatny egészségügyi miniszter közölte, hogy az óvintézkedések fellazítása fokozatos és lassú lesz. Egyelőre csak arról született döntés, hogy az általános iskolák első és második osztályos tanulói jövő szerdán szigorú higiéniai óvintézkedések mellett visszatérhetnek az iskolapadokba.
Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a kormány kérni fogja a parlamentet a november 20-án lejáró szükségállapot 30 napos meghosszabbításának engedélyezésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


